Stoudemire vezérletével szépített a Suns

2010.05.24. 08:44
null
Stoudemire (balra) és Bryant volt a mezőny két legjobbja Phoenixben (Fotó: Action Images)
Címkék
A Phoenix Suns hazai pályán 118–109-re legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezzel elkönyvelte első sikerét a párharcban, és 2–1-re szépítette az állást. A következő mérkőzést magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik.

Ezúttal is a támadójáték került inkább előtérbe, ezúttal is száz pont fölé jutott mindkét csapat, a párharc harmadik mérkőzését azonban már a Phoenix nyerte meg.

Az első negyed után még a Los Angeles-iek vezettek, de a három pontos különbség nem volt számottevő, mintahogy az sem bizonyult döntőnek, hogy a második 12 percet tíz ponttal a Suns nyerte, hiszen a Lakers felzárkózott, de a hajrában ezúttal a Phoenix volt a jobb.

A phoenixiek nyerőembere kétségkívül Amare Stoudemire volt, hiszen 42 pontjával még Kobe Bryantet (36 pont) is felülmúlta, ráadásul 11 lepattanójára is nagy szüksége volt a Sunsnak a győzelemhez.

A Phoenix gyakorlatilag négy embernek köszönhetően termelt száz pont felett, Robin Lopez 20, Jason Richardson 19, Steve Nash 17 egységig jutott. A kezdőötös – Grant Hill 5 pontjával kiegészülve – 103 pontot tett be a közösbe.

A Lakersben Pau Gasol 23 pontot, Derek Fischer 18-at szerzett, a többieknek azonban kevébé ment a játék.

A párharc következő mérkőzését magyar idő szerint szerda hajnalban ugyancsak Phoenixben rendezik.

 NBA
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Phoenix Suns (3.)–Los Angeles Lakers (1.) 118–109
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Los Angeles Lakers javára  
Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
5 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
9 perce

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano 0–0

Spanyol labdarúgás
24 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
29 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
57 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája