Történelmi lehetőség előtt a Flyers

2010.05.13. 07:44
null
Danny Briere (jobbra) is bevette a Boston kapuját (fotó: Action Images)
Címkék
Kiharcolta a hetedik mérkőzés jogát az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának Keleti főcsoport-elődöntőjében a Philadelphia Flyers. A Montreal Canadiens elbúcsúztatta a címvédő Pittsburgh Penguinst.

Amikor a Boston a harmadik mérkőzést is megnyerte a Philadelphia ellen, valószínűleg a Flyers legfanatikusabb hívei sem gondolták, hogy kedvenceik kiharcolják a hetedik meccs jogát.

Pedig így történt, a következő három meccsen a Philadelphia nyert, és – igaz, Bostonban – bejuthat a főcsoportdöntőbe. Az NHL történetében két csapat volt, amelyik továbbjutott három elveszített playofftalálkozó után: 1942-ben a Toronto Maple Leafs, 1975-ben pedig a New York Islanders érte el ezt a bravúrt.

A Philadelphia találatait Mike Richards és Danny Briere érték el, de sokat tett a győzelemért a közel két hónap után újra a kezdőcsapatban szereplő, ezúttal 29 lövést hárító Michael Leighton. A kapuson csak a végén fogott ki Milan Lucic.

A Montreal Pittsburghben harcolta ki a főcsoportdöntőt, miután a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen 5–2-re nyert.

Brian Gionta két gólt is szerzett emberelőnyből, Jaroslav Halák pedig 37 lövést hárított, így az alapszakaszt megnyerő Washington Capitals után a Stanley-kupa címvédőjét is búcsúztatta a kanadai együttes.

 ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGBAJNOKSÁG
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens 2–5
A párharc végeredménye: 4–3, a Montreal javára  
Philadelphia Flyers–Boston Bruins 2–1
A párharc állása: 3–3  

 

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
3 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
3 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
3 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája