NBA: százezer dollárra büntették a Jamest szidalmazó tulajt

MTI MTIMTI MTI
2010.07.13. 15:04
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetője, David Stern 100 ezer dollárra büntette a Cleveland Cavaliers tulajdonosát, annak múlt heti, LeBron Jamest támadó nyilatkozata miatt.

Dan Gilbert azok után írt éles hangvételű nyílt levelet és nyilatkozott keményen egy interjúban, hogy az együttes sztárja, James élő televíziós adásban jelentette be: a Miami Heatnél folytatja pályafutását.

A tulajdonos arról beszélt, hogy becsapottnak és elárultnak érzi magát, elsősorban azért, mert James az elmúlt időszakban minősíthetetlenül viselkedett vele, nem válaszolt az üzeneteire, nem vette fel a telefonját, s a játékos üzlettársa percekkel a nyilvános bejelentés előtt értesítette csak őket a kosaras döntéséről.

Gilbert azzal is megvádolta az olimpiai bajnok sztárt, hogy cserbenhagyta csapatát az idei rájátszás második fordulójában, a Boston Celtics elleni főcsoport-elődöntőben, illetve tavaly az Orlando elleni csata hatodik meccsén is.

Az üzletember mindezek mellett megígérte a szurkolóknak, hogy hamarabb szerez bajnoki címet a Cleveland, mint James a Miamival.

David Stern Gilbert büntetésével kapcsolatban megjegyezte, hogy megérti az indulatait, de megnyilvánulásának bizonyos részei kifejezetten „extrémek” voltak.

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
2 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
4 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
4 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
20 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
35 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
41 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
44 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
53 perce