NBA: Wade megkapja maga mellé Bosht Miamiban - jön James is?

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 17:58
Az AP hírügynökség és az ESPN a játékoshoz közeli forrásra hivatkozva közölte, hogy Chris Bosh eldöntötte: a következő idénytől a Miami Heat színeiben kísérli meg elhódítani az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) bajnoki címét.

A nyári átigazolási piac egyik „nagyhalának" tartott Boshhoz hasonlóan szabadügynöki státusban lévő Dwyane Wade korábban jelezte: szívesen marad a Heatben, ha olyan játékosokat kap maga mellé, akikkel esélye nyílik megszerezni a bajnoki címet.

Az informátor szerint Bosh maga közölte barátjával, Wade-del döntését, ám hivatalos megerősítés még nincs; a szabadügynökök csütörtöktől írhatják alá új szerződéseiket. Még azt sem lehet tudni, hogy Bosh egyből a Miaminak ír alá, vagy csereügylet keretében kerül eddigi csapatából, a Toronto Raptorsból Floridába.

Elemzők szerint a Bosh, Wade együttműködés nagyban befolyásolhatja a szintén szabadügynök LeBron James választását is, a három pekingi olimpiai bajnok ugyanis már többször eljátszott az egy csapatba igazolás gondolatával. Az eddig a Cleveland Cavaliersben kosarazó James csütörtökre ígérte (következő) csapatának megnevezését.

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2026.02.04. 11:02

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Amerikából jöttem: ezúttal tényleg a védelem nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
2026.01.16. 20:56

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38
Ezek is érdekelhetik