NHL: a bíróság a ligának adott igazat, így Kovalcsuk ismét szabadügynök

2010.08.10. 10:53
Újra szabadon igazolhatóvá vált Ilja Kovalcsuk, a világ egyik legjobb jégkorongozója, miután egy választott bíróság az észak-amerikai profi ligának (NHL) adott igazat az orosz csatárt szerződtetni akaró New Jersey Devilsszel szemben.

A klub júliusban eredetileg 17 évre, összesen 102 millió dollárért tartotta volna meg kétszeres világbajnokát, így a csapat idényenként átlagosan 6 millió dollárt számolhatott volna el a hokisra, és ekkora összeggel terhelte volna meg a szezonként megengedett bérkeretet.

Csakhogy az NHL érvénytelenítette a szerződést, mivel a gyanú szerint a felek megpróbálták kijátszani a klubokra vonatkozó fizetési maximumot. Az keltette fel a liga illetékeseinek figyelmét, hogy a háromszoros All Star-válogatott a szerződésének első tíz évében összesen 95 millióval gazdagodott volna, majd az utolsó hét idényben csak 7 millióval. Az NHL álláspontja szerint valószínűtlen, hogy Kovalcsuk 44 esztendős korában vonulna vissza, és a liga történetének leghosszabb szerződése kizárólag arra szolgálna, hogy az éves fizetési átlagot csökkentsék általa.

A 621 profi ligás mérkőzésen 642 pontot (338 gól, 304 gólpassz) gyűjtő Kovalcsuk korábban annyit közölt, hogy a 17-es a kedvenc száma (a legendás Valerij Harlamov iránti tisztelet miatt játszik ebben a mezben), július 17-én döntötte el, hogy 17 évre szeretne aláírni, és azért maradna a New Jerseynél – noha rengeteg helyre csábították –, mert ebben a csapatban lehet esélye végre Stanley-kupát nyerni.

Kovalcsuk volt az NHL történetének első orosz játékosa, aki a legelőkelőbb helyen kelt el a fiatal hokisoknak tartandó választáson, a drafton, még 2001-ben. Az Atlanta Thrashers színeiben 2004-ben gólkirály lett, az idén februárban a Devilshez cserélték, de a rájátszásban már az első körben kiesett a gárda.

„Ez egy befejezetlen munka, ezért kívánom folytatni” – mondta a múlt hónapban a tavalyi vb legjobbjának választott támadó.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07