Maltby visszavonult, Babcock hosszabbított

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 10:36
null
Kirk Maltby (középen) többé nem ölti magára a Detroit mezét (fotó: Action Images)
Háromszor vezetett a Detroit Red Wings a Colorado Avalanche ellen az észak-amerikai jégkorongbajnokság legutóbbi játéknapján, szétlövés után mégis veszített 5–4-re. A csapat háza táján mégsem ez szolgáltatta a legfontosabb témát az elmúlt napon: a Vörös Szárnyak négyszeres Stanley-kupa-győztes játékosa, Kirk Maltby bejelentette visszavonulását, míg Mike Babcock főedző egy nappal korábban meghosszabbította a szerződését.

 

Ahogy mondani szokás, zajlik az élet Detroitban. Két nappal ezelőtt kezdődött a sűrű események sora azzal, hogy Mike Babcock, a csapat főedzője meghosszabbította a szerződését. A korábban az Anaheimtől érkező és a Red Wingset 2005 óta irányító szakember újabb négy évre írt alá, s ezzel alighanem a vezetőség elérte a célját, biztosította a csapatnál a megfelelő – értsd legmagasabb színvonalú – szakmai munkát az elkövetkező évekre. Babcock a világ egyetlen edzője, aki nyert már Stanley-kupát (Detroit, 2008), világbajnokságot (Kanada, 2004) és olimpiai aranyat (Kanada, 2010).

Keddre is maradtak azonban jócskán események Motownban, és nem elsősorban a Colorado Avalanche elleni, szétlövés után 5–4-re elveszített mérkőzésre kell gondolni. Ugyanis bejelentette visszavonulását Kirk Maltby, az együttessel négy Stanley-kupát nyerő szélső.

A 37 éves játékos ezzel tizenhat éves NHL-pályafutás végére tett pontot, amelynek túlnyomó részét a Detroitban töltötte, hiszen 1995 óta volt a piros-fehérek alkalmazottja. Maltby kétségkívül valódi ikonná nőtte ki magát a klubnál, nem is elsősorban látványos megmozdulásai, brillírozó technikája miatt, sokkal inkább küzdeni tudása, mindent a csapatnak alávető alázatos hozzáállása miatt. A szélső tagja annak a detroiti ötösnek, amely a Red Wings legújabbkori történetének négy bajnoki címét (1997, 1998, 2002, 2008) is kiharcolta: jellemző, hogy mellette csak az elnyűhetetlen svéd páros, Nicklas Lidström és Tomas Holmström, illetve két korábbi sortársa – a legendás ütközősor tagjai –, Kris Draper és Darren McCarty mondhatja el ugyanezt magáról. (Miközben olyan detroiti nagyságok, mint Steve Yzerman, Szergej Fjodorov vagy Brendan Shanahan csak háromszor szereztek bajnoki címet.)

Maltby visszavonulása ugyanakkor nem érte váratlanul a rajongókat, az elmúlt szezon végén lejárt a szerződése, és ugyan aláírt egy új, két évre szóló kontraktust, a nyáron már nem tudta kiharcolni helyét a keretben, a farmcsapatban, az AHL-es Grand Rapidsban pedig már nem szeretett volna szerepelni. A játékos a jövőben a Red Wings megfigyelőjeként marad a klub alkalmazásában.

További hír a detroitiakkal kapcsolatban, hogy a védő Brian Rafalski három-négy hétre kidőlt, miután meg kell műteni a térdét, ez pedig érzékeny veszteség lehet a szokásoknak megfelelően a bajnoki címet célul kitűző együttesnek az alapszakasz elején. Rafalski helyére Doug Janikot hívták fel a Grand Rapidstől, ő pedig már szerepelt (14 perc játékidő, ötperces büntetés) is a Colorado elleni elveszített találkozón.

A mérkőzésen a szétlövés során egyébként csak a hatodik párban született döntés, amikor a hazaiaktól Henrik Zetterberg – a korábban próbálkozó tíz játékoshoz hasonlóan – hibázott, Brandon Yip viszont betalált, megszerezve a győzelmet a denverieknek.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 6. JÁTÉKNAP
Detroit Red Wings–Colorado Avalanche  4–5 – szétlövéssel
Los Angeles Kings–Atlanta Thrashers 3–1
Legfrissebb hírek

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
19 órája

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik