A James nélkül felálló Miami nagy verést kapott

Vágólapra másolva!
2011.01.14. 08:40
null
Anthony és a Nuggets esélyt sem adott a Heatnek (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában sorozatban második vereségét szenvedte el a Miami. A LeBron James-t sérülés miatt nélkülöző Heat a Denver Nuggets otthonában kapott ki 130–102-re.

A cserepadról beszálló J.R. Smith 28 (közte nyolc hárompontosának) illetve Carmelo Anthony 21 pontjának nagyban köszönhetően a Denver hazai pályán meglepően simán, 130–102-re legyőzte a Miamit. A Denverben legutóbb 2002-ben nyerő Heat ezzel sorozatban második vereségét szenvedte el. (Tegnap a Los Angeles Clippers ellen kapott ki a csapat)

A mérkőzésen a Miami legnagyobb sztárja, LeBron James nem játszott, miután az említett Clippers elleni mérkőzésen kisebb bokasérülést szenvedett, így a szakvezetés jobbnak látta pihentetni a játékost. Erik Spoelstra edző azonban megnyugtatott mindenkit: James már jobban van, szombaton akár már ismét pályára léphet a Chicago ellen.

A mostani mérkőzésen látszott, hogy ha a nagy hármasból egyvalaki hiányzik, a Heat már nem ugyanaz a csapat. Chris Bosh 24 és Dwayne Wade 16 pontja ezúttal nagyon kevésnek bizonyult.

A Nuggets a harmadik negyedben 32 ponttal is vezetett, a negyedik játékrészben pedig már mindkét csapat pihentette legjobbjait. George Karl vezetőedző végül 300. győzelmét ünnepelhette a denveri kispadon.

A másik oldalon nyilván szomorúbb volt mindenki: a Miami még egyszer sem kapott 130 pontot ebben a szezonban. A vereség ellenére azonban a Heat az idény felénél 30 győzelemmel és 11 vereséggel áll, ami holtversenyben a franchise fennállásának eddigi legjobb eredménye.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 79. JÁTÉKNAP
Denver Nuggets–Miami Heat 130–102
Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 125–124
Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 109–97

 

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39
Ezek is érdekelhetik