A Rangers hajrájára nem volt ellenszer

2012.05.15. 07:47
null
Chris Kreider így osztotta meg gólörömét a New York-i közönséggel (Fotó: Action Images)
Címkék
Magyar idő szerint kedd hajnalban hazai győzelemmel kezdődött meg a Keleti főcsoport döntője az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL): a New York Rangers az utolsó harmadban ütött gólokkal 3–0-ra legyőzte a New Jersey Devilst.

 

A Rangersnek mindössze két napja volt arra, hogy összeszedje magát az újabb hétmeccses párbaj után – a jelek szerint sikerrel járt. Tette ezt azzal az egyelőre könnyű lelki teherrel, hogy a statisztikák szerint még egyetlen olyan csapat sem hódította el a Stanley-kupát, amelyik két hétmérkőzéses párbajjal kezdte a playoffot.

A Rangers emberei eltökéltek, hogy változtatnak a tendencián, és ennek több formában is tanújelét adták. Az első két harmadban nem született gól, a kapusok legyőzhetetlenek voltak – de ne feledkezzünk meg a New York mezőnyjátékosainak szokásos áldozatkészségéről, a jó blokkolási mutatóról (18) sem...

Ők három, a vendégek két emberelőnyt hagytak kihasználatlanul az első két játékrészben, aztán a harmadik góllal kezdődött – egyenlő létszám mellett: Chris Kreider passzából a védő Dan Girardi megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Nyolc perccel a vége előtt a 13. NHL-találkozóját játszó újonc, azaz Kreider is eredményes volt – ez a találat emberelőnyből született –, végül Artyom Anyiszimov üres kapus gólja tette kerekké a produkciót.

Mindhárom gólszerzőnek volt egy-egy asszisztja is, úgyhogy mondhatjuk, kulcsszerepet játszottak abban, hogy a Rangers győzelemmel kezdte 1997 óta első főcsoportdöntőjét.

Ami a kapusokat illeti, Henrik Lundqvist (Rangers) 21 védéssel hozta karrierje ötödik rájátszásbeli shutoutját, míg Martin Brodeur 25-ször kaparintotta meg a korongot. Brodeurnek – aki hírmondóként maradt meg az NHL-ben a két csapat manapság sokat emlegetett 1994-es playoffcsatájának résztvevői közül – ez volt sorozatban a 183. playoffmeccse a Devils soraiban, és „természetesen" mindannyiszor kezdett.

Folytatás magyar idő szerint csütörtök hajnalban, szintén New Yorkban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
New York Rangers (1.)–New Jersey Devils (6.)
3–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
4 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
5 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
5 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
5 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik