NHL: a Rangers a záró harmadban beindult, ismét vezet

2012.05.19. 22:19
Címkék
A New York Rangers idegenben 3–0-ra legyőzte a New Jersey Devilst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, a Keleti főcsoport döntőjének harmadik mérkőzésén. Az első találkozót is megnyerő Rangers így ismét vezet a párharcban.
Henrik Lundqvisten ezúttal sem lehetett kifogni (foró: Action Images)
Henrik Lundqvisten ezúttal sem lehetett kifogni (foró: Action Images)

A gól nélküli első két harmad után a harmadik játékrész elején két perc alatt Dan Girardi és Chris Kreider is betalált, majd az 58. percben Ryan Callahan állította be a végeredményt. Henrik Lundqvist 36 védéssel ért el shutoutot a New York-iak kapujában.

„Ma egy kicsit szerencsés voltam, több alkalommal is mikor elmozdultam elsőre, sikerült még utóbb védenem. De ez nem mindig történik meg, szóval ezúttal a szerencsére is szükségünk volt. Ezért mondom mindig, hogy kemény munkával kell megdolgozni a szerencséért” – mondta a meccs után a svéd kapus.

Érdekesség, hogy a Rangers eddig mindegyik párharc első meccsét megnyerte a playoffban, majd elveszítette másodikat, a harmadikban azonban javított, és egyelőre most is ez a forgatókönyv zajlik.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
New Jersey Devils (6.)–New York Rangers (1.)
0–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
2 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
2 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
2 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik