NBA: a Big Three tarolt a hajrában, döntős a Miami Heat

2012.06.10. 06:30
Címkék
Magyar idő szerint vasárnapra virradóra a Miami Heat hazai pályán 101–88-ra legyőzte a Boston Celticset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoportdöntőjének hetedik mérkőzésén, és ezzel bejutott a nagydöntőbe.

A Heat az utolsó negyed 28–15-ös megnyerésével döntötte el a meccset – érdekesség, hogy ebben a játékrészben a hazaiak összes pontját a Big Three, azaz a LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh alkotta Nagy Hármas szerezte.

James 31 ponttal és 12 lepattanóval, Wade 23 ponttal, míg Bosh – aki tőle merőben szokatlan módon három triplát is célba juttatott – 19 ponttal fejezte be a meccset. A Heat 2004 óta először nyert meg hetedik mérkőzést rájátszásbeli párharcban. A bostoniak motorja a tripla duplát (22 pont, 10 lepattanó, 14 gólpassz) elérő Rajon Rondo volt.

Az Oklahoma City Thunder–Miami Heat nagydöntő kedden kezdődik, az első két mérkőzés házigazdája a nyugati bajnok Thunder lesz.

Részletes összefoglalónkat ide kattintva olvashatja!

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Miami Heat (2.)–Boston Celtics (4.) 101–88
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Miami javára

 

Legfrissebb hírek

Közvetlen rivális ellen aratott nagyon fontos győzelmet a Csíkszereda

Minden más foci
13 perce

Hazatért a magyar téli olimpiai csapat Olaszországból

Téli olimpia 2026
49 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
52 perce

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
53 perce

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
1 órája

Tekauer Gréta bronzérmes Somorján

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: ötödik a kadét fiú tőrcsapat az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Veszprém–Szeged csúcsrangadót rendeznek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik