NBA: Somogyi első kosara a Lakersben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2012.07.17. 08:41
Somogyi Gergely harmadik NBA Summer League meccsén az eddigi legtöbb játéklehetőségét kapta, bő 7 percnyi „jelenése” alatt pedig meg is szerezte első, Los Angeles Lakers mezben dobott mezőnykosarát. A magyar center ez alkalommal is mutatott be dobásblokkolást, valamint lepattanója is volt. A Lakers ugyanakkor a Nyári Ligák történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Miami Heat ellen, hiszen 50 ponttal maradt alul Somogyi alkalmi csapata.



A Las Vegasban folyó Summer League számunkra igen kedves, hiszen honfitársunk is küzdhet a továbblépésért, nevezetesen a válogatott kerettag Somogyi Gergely öltheti magára a patinás Los Angeles Lakers Nyári Liga mezét, s nagy örömünkre apró lépésekkel ugyan, de egyre többet képes hozzátenni (borzasztóan rosszul szereplő) csapata összteljesítményéhez. A Chuck Person edzette alakulat a nyitó napon 90–50-re kikapott a Golden State-től, majd 84–72-re a Sacramentótól.

Ezután jött a 106-56-os kudarc az NBA bajnok Miami Heat ifjoncai ellen.

Ez viszont nem von le Gergő érdemeiből semmit sem, már csak azért nem, mert abban a 7 perc, 28 másodpercben, amikor pályán tartózkodott, a Lakers összességében jobb volt 1 ponttal, mint a rivális. Somogyi a második negyedben állt be, akkor egy szép összjáték után szerezte meg első mezőnykosarát az NBA Nyári Ligájában, majd volt 3 rontott kísérlete is a nagyszünetig. A harmadik negyed végén láthattuk még egy rövidebb periódusban, akkor egy dobásblokkolással és egy lepattanó megszerzésével vétette észre magát, no meg azzal, hogy a hihetetlenül gyengén védekező Lakers hátsó alakzatának tudott adni néminemű stabilitást, s legalább nem nőtt az addigra már elképesztően nagy differencia a felek közt.

Somogyi végül 7:28 perc alatt 2 dobott ponttal, 1/4-es mezőnymutatóval, 1 lepattanóval, 1 dobásblokkolással és 3 személyi hibával zárt.

A meccs már az első negyedben eldőlt, amikor 33–11-re ment el a Miami, félidőben pedig már megvolt a közte 30, pillanatokkal a lefújás előtt pedig 52 egységnyi is volt a szakadék. A Nyári Ligák történetében még soha semelyik csapat nem kapott ki legalább 50 ponttal.

A Los Angeles Lakers legközelebb kedd este magyar idő szerint 21:30-as kezdéssel lép pályára a San Antonio Spurs ellen.
Legfrissebb hírek

Doncic remekelt a Los Angeles-i NBA-derbin, Jokicsék pontrekorddal zúzták szét a Portlandet

Amerikai sportok
2026.02.21. 07:59

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

NBA: hosszabbítás döntött a Knicks és Pacers között; Wembanyamáék kiütötték a Lakerst

Amerikai sportok
2026.02.11. 07:40

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2026.02.06. 07:14

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53
Ezek is érdekelhetik