Parker a mennybe ment, Westbrook a poklot járta meg

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2012.11.02. 07:10
null
A San Antonio nagy csatában győzte le az Oklahomát (Fotó: Reuters)
A Brooklyn Nets–New York Knicks városi rangadó elhalasztása miatt ma hajnalban csak egy mérkőzést rendeztek a világ legerősebb kosárlabda-bajnokságában, az észak-amerikai profiligában, ezt pedig egy klasszikus végjáték után a San Antonio Spurs nyerte meg – méghozzá Tony Parker két hatalmas dobásának köszönhetően. Érdekesség, hogy amíg az egyik oldalon a francia zseniális megoldásokat választott a döntő pillanatokban, addig a másik oldalon Russell Westbrook szinte egyedül rontotta el a meccset.

A Nyugati főcsoport legutóbbi döntőjének résztvevőinél nem sok dolog változott az akkori állapotokhoz képest, de a vendégeknél már nem James Harden jött be a padról, hanem a helyette megszerzett Kevin Martin, aki 15 ponttal és 5 gólpasszal mutatkozott be, míg a másik szerzemény, Jeremy Lamb nem kapott lehetőséget, a hazaiaknál pedig Manu Ginóbili hiányzott sérülés miatt.

Az sem elhanyagolható, hogy a legutóbbi finalistának ez volt az idei alapszakasz-bemutatkozása, míg a lényegesen idősebb kulcsemberekre építő San Antonio 24 órán belül másodszor vívott mérkőzést, és a korábbi hagyományoktól eltérően a Spurs mestere, Gregg Popovich nem pihentette sem Parkert, sem pedig Duncant. A 16. szezonját taposó nagyember feljött ezen a meccsen a 17. helyre a lepattanózók örökrangsorában, olyan klasszist lehagyva, mint Charles Barkley.

Kevin Durant, az utóbbi három szezon pontkirálya érte el pályafutása tízezredik pontját is – ezt a liga históriájában a második leggyorsabbként hozta össze, csak LeBron Jamest nem tudta lehagyni ebben a versengésben.

Érdekesség, hogy bár így is vezetéssel ment neki az utolsó perceknek a Thunder, de Russell Westbrook, a 21-ből 6-os mezőnymutatójával így is több dobást vállalt kintről és bentről is, mint a 23 ponttal, 14 lepattanóval és 5 gólpasszal záró Durant...

Ennyi adalék infó után érdemes kitérni arra, ami az utolsó (bő) 12 percben történt. A záró negyednek egállal mentek neki a felek, ugyanis az egy éves kihagyás után visszatérő Eric Maynor egy félpályán túli triplával egyenlített a harmadik játékrész végét jelző dudaszó pillanatában. Ugyan hat pontos előnyre tett szert a San Antonio az etap közepén, de Duranték ledolgozták a hátrányt, sőt, fél perccel a lefújás előtt már 3 ponttal a Thunder ment, de ekkor jött Westbrook rossz vállalása, abból pedig Parker hatalmas egyenlítő triplája.

A következő vendég támadás egy rosszul megválasztott Westbrook-féle passzal ért véget, amiből 5.9 másodperccel a végső dudaszó előtt labdát szerzett a Spurs, aztán a helyzetet szépen kijátszva megint Parkerhez került a labda, aki egy messzi tempót beverve az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a hazaiaknak!

A Spurs legjobb dobói: Duncan 20, T. Parker 14, D. Green 13

A Thunder legjobb dobói: Durant 23, Westbrook 18, Kev. Martin 15

SAN ANTONIO–OKLAHOMA
PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Tony Parker, aki két nagyon jó döntést hozva az utolsó fél percben egy egyenlítő triplával és egy győztes középtávolival nyerte meg a meccset a Spursnek, 14 ponttal és 11 gólpasszal zárt.
A nap lúzere: Russell Westbrook, aki tűrhető játék után két nagyon rossz döntést hozott az utolsó fél percben, s ezzel mondhatni megásta csapata sírját.
NBA
3. JÁTÉKNAP
San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 86–84
Legfrissebb hírek

18 pontos hátrányból fordított a Knicks; Wembanyama vezérletével nyert a Spurs– videó

Amerikai sportok
18 órája

Újraindult az élet az NBA-ben: szenzációsan teljesített a Clippers új igazolása Jokicsék ellen

Amerikai sportok
2026.02.20. 08:35

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: egymás után másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
2026.02.08. 07:36

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

NBA: megint kikapott otthon a címvédő Thunder, és a Spurst is elkapta a vendége

Amerikai sportok
2026.01.26. 08:08
Ezek is érdekelhetik