NHL: egy nagy meccs és egy nagy üzlet - Iginla a Pittsburghé

2013.03.28. 07:37
null
Jarome Iginlát a jövőben már nem láthatjuk a Flames szerelésében (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján négy mérkőzést rendeztek, ugyanakkor a nap hírét Jarome Iginla Pittsburghbe szerződése jelentette.

 

A Calgary Flames általános igazgatója, Jay Feaster bejelentette, hogy a franchise-ikonnak számító Jarome Iginla a Pittsburgh Penguinshez szerződik – és nem a Bostonhoz, ahogy arról a korábbi amerikai sajtóhírek szóltak.

A 35 éves, a kanadai válogatottal kétszeres olimpiai bajnok Iginla 17 évvel ezelőtt, 1997-ben játszotta első meccsét a Flamesben, és azóta megszakítás nélkül a Calgaryt szolgálta. Most egy 2013-as első körös draftjogért, illetve Kenneth Agostino és Ben Hanowski játékjogáért cserélték el.

A csere hátterében a hírek szerint az áll, hogy Iginla a Flames sokadik szerződéshosszabbítási ajánlatát sem fogadta el, mert együtt akart játszani Sidney Crosbyval, akivel közösen nyertek olimpiát a kanadai válogatottban 2010-ben, Vancouverben. Vágya teljesült, Pittsburghben csapattársak lesznek.

A legutóbbi játéknapon Iginla már nem is lépett pályára a Calgaryban a Colorado elleni, 4–3-ra megnyert meccsen. Ennek oka a hivatalos verzió szerint az, hogy nem volt teljesen egészséges, a meccs után pedig bejelentették távozását.

A nap legnagyobb meccsét Bostonban rendezték, ahol 5–5 után szétlövésben nyert a Keleti főcsoportban 2. helyen álló Montréal. A Canadiens a második harmad elején már 2–0-ra is vezetett, a Bruins azonban 4–2-re fordított, a végén mégis a kanadaiak örülhettek, akiknél a kétgólos Michael Ryder főszerepet vállalt a sikerben.

A játéknap krónikájához tartozik a Minnesota hosszabbításos sikere a Phoenix ellen, illetve az Anaheim sorozatbeli negyedik veresége, ezúttal San Josében maradt alul 4–0-ra a Ducks.

NHL
ALAPSZAKASZ, 65. JÁTÉKNAP

Boston Bruins–Montreal Canadiens 5–6 – szétlövéssel
Minnesota Wild–Phoenix Coyotes 4–3 – hosszabbítás után
Calgary Flames
–Colorado Avalanche 4–3
San Jose Sharks
–Anaheim Ducks 4–0

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
9 órája

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
2026.07.02. 19:52

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.01. 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49
Ezek is érdekelhetik