NHL: egyre távolabb a rájátszástól a New Jersey

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.11. 07:26
null
Jágr (jobbról a második) és a Boston mély gödörbe lökte a New Jerseyt (Fotó: Reuters)
Hazai pályán kapott ki a New Jersey a Bostontól az NHL legutóbbi játéknapján, s még egy lépéssel távolabb került a rájátszástól. A csonka idény során sérülésektől sújtott Devils nyolc meccs óta nyeretlen, s a Keleti főcsoport 10. helyén áll, négy pontra a nyolcadiktól – azon után, hogy tavaly döntőt játszott, ennél többet vártak New Jerseyben.

A Boston nyolc emberhátrányt védekezett ki, Gregory Campbell két gólt szerzett, Zdeno Chára pedig a második harmad elején már négygólos előnyhöz juttatta a Bruinst, amely egyet megtartott az előnyéből, és 5–4-re nyert. Ezzel megelőzte a Montrealt az Északkeleti csoport élén, s a szakadék szélére sodorta a Devilst, amelynek nyolc meccse van arra, hogy valahogy bejusson a playoffba.

A Devils 1989 óta kétszer nem szerepelt a rájátszásban. „Két lehetőségünk van. Vagy felfordulunk, vagy összeszedjük magunkat, és nyitunk egy hat- vagy hétmeccses győzelmi sorozatot. Ezzel bejuthatunk a playoffba" – mondta Pete DeBoer, a Devils edzője.

NHL
ALAPSZAKASZ, 79. JÁTÉKNAP

New York Rangers–Toronto Maple Leafs 3–2 – hosszabbítás után
New Jersey Devils–Boston Bruins 4–5
Calgary Flames–Vancouver Canucks 1–4
Edmonton Oilers–Phoenix Coyotes 1–3
Anaheim Ducks–Colorado Avalanche 1–4

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01