NBA: a Denvert irányító George Karl lett az év edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 18:02
A Denver Nuggets együttesét irányító George Karlt választották az év edzőjének az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A 61 éves tréner elsöprő fölénnyel nyerte a szavazást, amelyen 121 szakíró adhatta le voksát. Karlt 62-en tették az első, 26-an a második, 16-an pedig a harmadik helyre, így 404 ponttal diadalmaskodott. A második helyen Erik Spoelstra, a címvédő és alapszakaszgyőztes Miami Heat vezetőedzője végzett 190 ponttal (24, 17, 19), míg a harmadik a New York Knicks trénere, Mike Woodson lett 127 ponttal (6, 28, 13).

Karl irányításával a Denver klubcsúcsot jelentő 57 győzelmet aratott az alapszakaszban, ráadásul a liga legjobb hazai mérlegével, 38 sikerrel és három vereséggel zárt. A Nuggets végül a nyugati főcsoport harmadik helyéről vágott neki a rájátszásának, ám az első fordulóban kiesett a Golden State Warriors gárdájával szemben.

A 25 éves NBA-s pályafutással büszkélkedő Karl először nyerte el a rangos elismerést.

Legfrissebb hírek

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29

A Knicks és a Spurs ki-ki meccset nyert, teljes az NBA-kupa rájátszásának mezőnye

Amerikai sportok
2025.11.29. 07:08

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 08:45

Nagy szériában a Houston és a Lakers; Jokics asszisztja hódít a közösségi médiában

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:53

Utolsó másodperces Reaves-dobással nyert a Lakers – videók

Amerikai sportok
2025.10.30. 09:16

NBA: a Philadelphia szoros meccsen verte meg a Charlotte-ot

Amerikai sportok
2025.10.26. 10:43

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
2025.10.22. 16:39
Ezek is érdekelhetik