NBA: a New York és az Oklahoma is otthon kapott ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 06:50
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában az Oklahoma City Thunder és a New York Knicks sem tudott otthon nyerni, így egyik csapat sem tudta lezárni a Boston Celtics, illetve a Houston Rockets elleni párharcát.

Az Oklahomában Kevin Durant 36 pontot szórt, amihez Reggie Jackson is hozzátett 20-at, ám a túloldalon James Harden személyében (31 pont) is akadt egy kiemelkedő teljesítmény, ami ellensúlyozta a hazai erőket, ráadásul a Thunder védekezése nem igazán volt dicsérhető, így a Houston kikényszerítette a folytatást és az újabb houstoni meccset. Harden úgy süllyesztett el hét triplát a meccsen, hogy a meccs előtt influenzagyanús tünetei voltak.

New Yorkban is hasonló volt a helyzet, ott a Boston hat ponttal nyert úgy, hogy a Celticsből öt játékos is 15 pont felett zárt. Kevin Garnettnek elévülhetetlen érdemei vannak a sikerben, hiszen 16 pontja mellé 18 lepattanót szedett le, a Bostonnak ezen az estén pedig még Carmelo Anthonyt (22 pont) is sikerült viszonylagosan kordában tartani.

A nap harmadik meccsén az Indiana simán nyert az Atlanta ellen. Miután a Hawksban senki sem érte el legalább a 15 pontot, esélye sem volt a vendégeknek, a hazaiaknál ellenben Paul George (21 pont, 10 lepattanó) újra remek volt, akárcsak David West (24 pont).

Részletes összefoglalót itt olvashat a meccsekről!

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Indiana Pacers (3.)–Atlanta Hawks (6.) 106–83
(21–22, 29–21, 31–24, 25–16)
Az összesített állás: 3–2, az Indiana javára

New York Knicks (2.)–Boston Celtics (7.) 86–92 (22–20, 17–25, 21–24, 26–23)
Az összesített állás: 3–2, a New York javára

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder (1.)–Houston Rockets (8.) 100–107
(26–30, 17–20, 32–37, 25–20)
Az összesített állás: 3–2, az Oklahoma javára

Legfrissebb hírek

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
17 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01
Ezek is érdekelhetik