NBA: negyedszer lett James az MVP, utolérte Chamberlaint

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 21:45
null
Nem túl nagy meglepetésre LeBron Jamest választották az NBA idei alapszakaszának legértékesebb játékosának.

James egymás után másodjára nyerte el az MVP-díjat, és öt év alatt negyedszer sikerült ez neki. Az egyetlen játékos, aki erre korábban képes volt, az Bill Russell, és összesen négyen tudtak rajta kívül eljutni négy ilyen trófeáig: Kareem Abdul-Jabbar (hatszor), Michael Jordan (ötször), Bill Russell (ötször) és Wilt Chamberlain (négyszer).

A Miami Heat kiválósága a 121 lehetséges első helyből 120-at begyűjtött – az egy kakukktojás Carmelo Anthonyra tette le a voksát –, és összesen 1207 pontot gyűjtött be. James vezetésével a floridaiak a liga legjobb mérlegét érték el az alapszakaszban 66–16-tal, és az egyetlen játékos volt a ligában, aki a legjobb átlagot produkálta saját együttesében pontokban (26.8), lepattanókban (8.0) és gólpasszokban is (7.3). James lett a legfiatalabb kosaras, aki elérte a 20 000 pontos határt, és a legfiatalabb, aki nyolc 2000 pontos szezont is jegyez.

LeBron mögött a második Kevin Durant (765 pont), a harmadik Carmelo Anthony (475 pont, 1 első hely), a negyedik Chris Paul (289 pont), az ötödik pedig Kobe Bryant lett (184 pont).

Legfrissebb hírek

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
2025.12.27. 18:24

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
2025.12.26. 11:59

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NBA: LeBron volt a Lakers hőse a Suns ellen; 48 pont is kevés volt Currytől

Kosárlabda
2025.12.15. 07:57
Ezek is érdekelhetik