NHL: a hetedik meccs dönt a San Jose-LA párharcban

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 07:01
null
A San Jose sikerének letéteményesei (Fotó: Reuters)
A San Jose Sharks 2–1-re legyőzte a Los Angeles Kingset az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának elődöntőjében, s ezzel 3–3-ra egyenlített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó kaliforniai párharcban. Döntés két nap múlva Los Angelesben.

 

 

A Keleti főcsoport alapszakaszának ötödik helyén végző Los Angeles Kings már sorozatban hét mérkőzés óta nyeretlen a hatodik helyen végző San Jose Sharks ellen idegenben.

A Sharks a 2–1-es siker alkalmával az 1997-es draft első helyén választott Joe Thornton révén már az első harmad hatodik percében megszerezte a vezetést, és mint ebben a párharcban mindig, ez most is elég volt a sikerhez, ugyanis a legutóbbi hat mérkőzésen mindig az az együttes nyert, amely először a hálóba talált.

„Úgy tűnik ez egy ilyen sorozat, az nyer, aki először gólt szerez. Mi megtettük ezt, és szerencsére a győzelmet is sikerült besöpörnünk, elképesztő mérkőzés volt" – nyilatkozta a meccs emberének választott Thorton a találkozó után.

A párharc utolsó, mindent eldöntő mérkőzését Los Angelesben, a Staples Centerben rendezik majd magyar idő szerint szerdán hajnali 3 órakor.

„Egy meccs dönt mindenről. Bizakodóak vagyunk, hiszen az utóbbi időben nagyon jól játszottunk hazai pályán. A szurkolóink hangosak, mi pedig mindent megteszünk majd a győzelemért. Biztosan jó meccs lesz" – mondta Mike Richards, a Kings centere.

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
San Jose Sharks–Los Angeles Kings 2–1
(1–0, 1–1, 0–0)
G: Thornton, Galiardi, ill. Brown
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
14 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik