NHL: New Yorkban is nyert a Boston, egyenlített a San Jose

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 07:12
null
Henrik Lundqvist sem tudott segíteni a New York-iakon (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a Boston Bruins a párharc harmadik meccsén, idegenben is legyőzte a New York Rangerst, így egy győzelemre került attól, hogy bejusson a Keleti főcsoport döntőjébe.

 

NEW YORK RANGERS (6.)–BOSTON BRUINS (4.) 1–2
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0, a Boston javára

A Keleti főcsoportban a Boston Bruins újra nyerni tudott a New York Rangers ellen. A 2–1-es bostoni siker legjobbja a kanadai Daniel Paille volt, aki az első gólnál a gólpasszt jegyezte, majd mindössze három perccel a mérkőzés vége előtt a góljával eldöntötte a találkozót. A Bruins ezzel a sikerrel már csak egy mérkőzésre van a továbbjutástól.

„A negyedik meccs mindig a legnehezebb. Ezt az összes NHL-csapat közül szerintem mi tudjuk a legjobban” – mondta Johnny Boychuk, a Bruins játékosa a mérkőzés után.

A bostoniak nem ok nélkül aggódnak, hiszen 2010-ben szintén 3–0-s előnyük volt a párharcban, akkor azonban a Philadelphia Flyers végül sorozatban négy mérkőzésen nyerni tudott, és továbbjutott.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc következő mérkőzését New Yorkban rendezik majd magyar idő szerint pénteken hajnali 1 órakor.

SAN JOSE SHARKS (6.)–LOS ANGELES KINGS (5.) 2–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Nyugaton a San Jose Sharks és a Los Angeles Kings már negyedszer csapott össze, és az előző meccs hosszabbításos sikere után ismét a hazai Sharks hozta a találkozót, a győztes gól szerzője pedig újra Logan Couture volt. Ezzel a győzelemmel a Cápák továbbra is őrzik veretlenségüket 2013-ban a rájátszásban hazai pályán.

„Két nagyszerű mérkőzést játszottunk hazai pályán, de ha tovább akarunk jutni, Los Angelesben is nyernünk kell. Nagyon nehéz lesz az ötödik meccs, de már várjuk” – mondta Couture a mérkőzés után.

A párharc 2–2-ről folytatódik legközelebb a címvédő Kings otthonában magyar idő szerint pénteken hajnali 4.30 órakor.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
New York Rangers (6.)–Boston Bruins (4.) 1–2
(0–0, 1–0, 0–2)
Gólszerző: Pyatt, ill. Boychuk, Paille
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0, a Boston javára

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks (6.)–Los Angeles Kings (5.) 2–1
(1–0, 1–0, 0–1)
Gólszerző: Burns, Couture, ill. Richards
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
13 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik