NHL: egy sikerre a nagydöntőtől a Chicago

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 07:09
null
A Blackhawks játékosai örülhettek (Fotó: Reuters)
A Chicago Blackhawks egy lépésre került a nagydöntőtől, miután 3–2-re győzött a Los Angeles Kings ellen idegenben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nyugati fináléjának negyedik mérkőzésén. A chicagóiak így 3–1-re vezetnek összesítésben az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

Az összecsapás Marián Hossa hatalmas lehetőségével kezdődött, ám a szlovák játékos a kiugrását követően nem tudta a kapuba kotorni a korongot. Ez pedig néhány másodperccel később megbosszulta magát. A kapu mögül visszatett pakkot Szlava Vojnov egy igazítás után senkitől sem zavartatva bombázta a kapuba, megszerezve ezzel a hatodik gólját a rájátszásban.

A válaszra szűk tíz percet kellett várni. Bryan Bickell elé csorgott a korong a hazai harmadon belül, majd habozás nélkül rátűzte a játékszert, amely Jonathan Quick kapus közreműködésével a kapuba vánszorgott.

A második húsz percet – az elsőhöz hasonlóan – a Királyok kezdték jobban, akik Dustin Penner góljával ismét magukhoz ragadták az előnyt, s ezt a harmad végéig meg is tartották, ám ekkor Patrick Kane jóvoltából újfent egyenlített a Chicago, amely a harmadik harmad elején már jobban koncentrált, és az utolsó játékrész kezdetén a győztes gólt is megszerezte. Egy gyors ellencsapást követően Michal Handzus passzolt Hossának, aki a kapus válla fölött a hálóba bombázott.

A Chicagónak így már csak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy 2010 után ismét bejusson az NHL nagydöntőjébe. A párharc ötödik mérkőzését – magyar idő szerint – vasárnap hajnalban rendezik a Blackhawks otthonában.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings (5.)–Chicago Blackhawks (1.) 2–3
(1–1, 1–1, 0–1)
G: Vojnov, Penner, ill. Bickell, Kane, Hossa
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Érzelmek, ütközések közelről – hokimeccs más szemszögből

Jégkorong
2025.09.06. 16:44

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
2025.08.21. 11:06

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2025.08.20. 11:16

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16
Ezek is érdekelhetik