NHL: Hossa játéka a döntő 4. meccsén is kérdéses

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.06.18. 11:14
Sérülés miatt kérdéses a chicagói Marián Hossa szereplése az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének következő, magyar idő szerint csütörtök hajnali, bostoni mérkőzésén.

A 34 éves szlovák csatár a hétfői mérkőzés előtt még bemelegített a jégen, de nem vállalta a játékot. A mérkőzést közvetítő NBC tévétársaság kommentátora szerint a bemelegítés közben Hossát eltalálta egy korong, de a chicagóiak cáfolták az információt, sőt a klub kedden közölte a honlapján, hogy a sérülés nem a bemelegítés alatt történt.

Az olimpiai negyedik, 2010-ben a Chicago Blackhawksszal Stanley-kupa-győztes, ötszörös All Star-válogatott Hossa az idei rájátszásban 19 mérkőzésen 15 pontot (7 gól plusz 8 gólpassz) gyűjtött, amivel minden fontos mutatóban a legjobb háromban található csapatában, ráadásul az emberelőnyös találatokat (3) illetően vezet.

A finálé legutóbbi mérkőzését a Boston Bruins nyerte meg, így összesítésben 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik