NBA: remek társaság csalogatta Dwight Howardot Houstonba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 14:24
A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) bajnoki címre vágyó Houston Rockets mindent megtesz, hogy szerződtetni tudja Dwight Howardot, a Los Angeles Lakers centerét. Egy vasárnapi összejövetelen nem akármilyen összetételű társaság győzködte az idei szabadügynökpiac ékességét.

Les Alexander franchise-tulajdonos, Daryl Morey általános menedzser és stábja, valamint Kevin McHale vezetőedző mellett a Rockets korábbi két legendás bajnoka, Hakeem Olajuwon és Clyde Drexler is ott volt a Los Angeles-i Hotel Bel-Airben, hogy meggyőzze Howardot: a köréje épülő houstoni csapatban lenne esélye leghamarabb bajnoki címet szerezni, akár többet is.

Skype segítésével Jao Ming, a Rockets már visszavonult kínai centere is bekapcsolódott a beszélgetésbe, míg a texasiak jelenlegi sztárjai közül James Harden és Chandler Parsons bizonygatta, mennyire várják Howardot a houstoni öltözőben.

A vendégek előadásában jelentős hangsúlyt kapott, hogy a houstoniak a múltban is előszeretettel építették bajnoki címre törő csapatukat kiemelkedő centerekre – az együttes két NBA-elsősége idején (1994, 1995) például Hakeem Olajuwon volt az első számú építőkocka (inkább tartóoszlop).

Howard a napokban találkozik az őt szintén szerződtetni kívánó Dallas Mavericks, Golden State Warriors, Atlanta Hawks és végül jelenlegi alakulata, a Los Angeles Lakers vezetőivel. A houstoniak addig a közelben maradnak – és hangsúlyozottan olyan kosarasokra vadásznak, akik jól passzolnak Howard stílusához, illetve a pályán jól kiegészítik a megszerezni remélt centert.

A szabadügynökpiac július elsején nyílt meg, az új szerződések július 10-től köthetők meg.

AKTUÁLIS NBA-JÁTÉKOSPIACI HÍREK AZ NSO SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERE, A KEZDŐ5 HONLAPJÁN!

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
21 órája

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Doncic tripla duplát gyártott, majdnem James is, a Lakers fordított Denverben

Amerikai sportok
2026.01.21. 08:07

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2025.12.26. 07:59

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29
Ezek is érdekelhetik