NBA: James helyett King James? Becenevek a mezeken?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 14:44
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) illetékesei arról tájékoztatták a Miami Heatet és a Brooklyn Netset, hogy nagy valószínűséggel idei négy, egymás ellen vívandó alapszakaszmeccsük közül legalább az egyiken engedélyezni fogják, hogy a játékosok a beceneveiket használják a mezükön.

Az NBA hivatalosan még nem jelentette be a tervet, de a csapatok már állítólag hetek óta tudnak róla, a játékosokat meg is kérdezték, ki milyen nevet akar használni.

Ray Allen, aki valószínűleg – egy korábbi filmszerepe nyomán – Shuttlesworth néven fog futni, azt mondta: szerinte a drukkerek és a játékosok is kedvelni fogják az újítást. Allen szerint bár felnőtt emberek már, gyerekek játékát játsszák, és nem felejtették el, honnan indultak. Mindenkinek volt és van is beceneve, és ezzel szerinte valamivel közelebb engedik a szurkolókat magukhoz.

Az AP hírügynökség valószínűsíti, hogy LeBron James a „King James”, Dwyane Wade a mezszáma nyomán a „Three” vagy a „D-Wade”, a Nets részéről Paul Pierce a „The Truth”, Kevin Garnett a „KG” vagy a „The Big Ticket” nevet varratja majd a mezére.

Nem mindegyik NBA-játékos rajong az ötletért. Kendall Marshall, a Phoenix Suns kosarasa például a következőket twittelte:

„A becenevek használata az egyénieskedést erősíti. Márpedig ez még mindig csapatjáték. A csapatodat és a családodat képviseld, amikor kimész a parkettre játszani!”

Legfrissebb hírek

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24

NHL: hiába az Oilers feltámadása, a hosszabbításban a Sabres örülhetett

Amerikai sportok
2025.12.10. 08:42

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51

NHL: tovább menetel a ligaelső Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2025.11.23. 10:40

NBA: James Harden 55 pontot dobott tíz triplával, a Clippers simán nyert – videó

Amerikai sportok
2025.11.23. 10:12

Potyogtak a mesterhármasok az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.11.19. 12:29

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.11.16. 08:37
Ezek is érdekelhetik