NHL: Ovecskin két góllal tért vissza vállsérülése után

2013.11.06. 07:34
null
Tom Wilson Alex Ovecskinnek köszönhette első NHL-gólját (Fotó: Reuters)
Alekszandr Ovecskin két mérkőzés kihagyása után két góllal tért vissza a Washingtonba, amelyet 6–2-es győzelemhez segített a New York Islanders ellen. A 36. játéknap kilenc találkozója közül haton volt szükség túlórára, s négyszer nem a házigazda örülhetett – a legnagyobb meglepetés a Buffalo San José-i győzelme.

Ovecskin a saját duplájánál is fontosabbnak találta Tom Wilsonnak adott gólpasszát, a 19 éves kanadai ugyanis első asszisztja után első gólját is ezen a találkozón jegyezte az NHL-ben. A meccs után aztán Ovecskin Wilson televíziós interjúja közben sem türtőztette magát, telenyomta a kamerák előtt álló csapattársa arcát és szemeit borotvahabbal – szegény Wilsonnak félbe kellett szakítania az interjút, mert attól félt, hogy megvakul…

A nap bravúrját az eddigi 16 meccséből csupán kettőt megnyerő Buffalo szállította az eddigi15 találkozójából mindössze ötöt elveszítő San Jose ellen: a Sabres remek második harmad után a harmadik elején már 3–1-re vezetett, de a Sharks kihozta a meccset egálra, így jöhetett a hosszabbítás. Abban nem született gól, így a szétlövés döntött, abban a negyedik körben Cody Hodgson szerezte a győztes gólt.

A Dallas hasonló bravúrt aratott Bostonban, ahol két korábbi Bruins-játékos alapozta meg a vendégek sikerét. A Tyler Seguin a Stars második lövéséből betalált, Rich Peverley pedig győztes büntetőt jegyzett – az előző idényben még mindketten a Bruinst erősítették.

NHL, ALAPSZAKASZ
36. JÁTÉKNAP

Boston Bruins–Dallas Stars 2–3 – szétlövéssel

Washington Capitals–New York Islanders 6–2
Columbus Blue Jackets–Ottawa Senators 1–4

Montréal Canadiens–St. Louis Blues 2–3 – szétlövéssel

Florida Panthers–Edmonton Oilers 3–4 – hosszabbítás után

Carolina Hurricanes–Philadelphia Flyers 2–1 – hosszabbítás után

Minnesota Wild–Calgary Flames 5–1

Phoenix Coyotes–Vancouver Canucks 3–2 – szétlövéssel

San Jose Sharks–Buffalo Sabres 4–5 – szétlövéssel


 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07