NHL: Chicagóban szétlövéssel nyert rangadót az Anaheim

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.07. 07:25
null
Az Anaheim szétlövésben nyert a Chicago ellen (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport első két helyezettje egyaránt kikapott. A listavezető Chicago otthon szétlövésben maradt alul a harmadik helyen álló Anaheim elleni rangadón, míg a San Jose Carolinában szenvedett 5–3-as vereséget.

 

A címvédő, a Nyugati főcsoportot jelenleg is vezető Chicago szétlövés után 3–2-re kikapott a vendég Anaheimtől, s ezzel sorozatban harmadik vereségét szenvedte el.

A rendes játékidőben amúgy kétszer is vezetett a Ducks, de a Blackhawks a hajrában másodszor is egyenlített, így jöhetett a ráadás, majd a szétlövés, amelyben a hazaiaknál ketten is hibáztak, míg a másik oldalon Nick Bonino és Kyle Palmieri is betalált. A nyugaton harmadik helyen álló Ducks győzelmével pontszámban beérte az ugyancsak 43 pontos San Josét, a lista élén ugyanakkor továbbra is a Blackhawks áll.

A már említett Sharks egymás után a második meccsét veszítette el, ezúttal Carolinában 5–3-ra. Pedig az első harmad végén még 2–0-ra vezetett a San Jose, a záró harmadban azonban négy hazai gól is született, ami döntőnek bizonyult. A Hurricanes legeredményesebb játékosa a gólja mellett két találatot is előkészítő Elias Lindholm volt.

A Detroit csak 11-szer engedte kapura lőni a New Jersey Devilst, és jó védekezésének köszönhetően 3–1-re megnyerte az idegenbeli találkozót. A nap legnagyobb különbségű, 4–0-s sikerét a Columbus aratta a Minnesota fölött.

NHL
ALAPSZAKASZ

Carolina Hurricanes–San Jose Sharks 5–3
Columbus Blue Jackets–Minnesota Wild 4–0
New Jersey Devils–Detroit Red Wings 1–3
Chicago Blackhawks–Anaheim Ducks 2–3 – szétlövéssel
Calgary Flames–Colorado Avalanche 2–3
Vancouver Canucks–Phoenix Coyotes 3–2 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
20 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik