NHL: nyert a Boston a Canucks ellen, kiütéses Rangers-siker

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 07:34
null
A Boston legyőzte a Vancouvert (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján kilenc mérkőzést rendeztek. A keleten második helyen álló Boston megverte a Vancouvert, a New York Rangers kiütötte a Coloradót, drámai meccsen nyert az Ottawa, az Islanders 1–0-ra győzött Washngtonban.  

 

A Boston Bruins 3-1-re legyőzte a vendég Vancouver Canucks csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga keddi játéknapján. A hazaiaktól Jarome Iginla és Milan Lucic egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A kanadai együttes sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, miközben a Bruins egymás után a második meccsén győzött és a Pittsburgh mögött továbbra is a második helyen áll a Keleti főcsoportban.

Az otthon játszó New York Rangersben Ryan Callahan parádézott a Colorado ellen, két gólja mellett egy asszisztot is jegyzett, ez volt az első hárompontos meccse a szezonban. Kiemelkedő teljesítménye 5–1-es hazai sikert eredményezett.

A nap alighanem legjobb meccsét St. Louisban játszották. A hazai Blues két harmad után 3–1-re vezetett, majd ezután a záró játékrészben előbb fordított az Ottawa, majd egyenlített a St. Louis. A mérkőzés végül szétlövésben dőlt el a vendégek javára.

A legkevesebb gólt az Islanders washingtoni vendégjátéka hozta, a New York-iak a harmadik harmad elején szerzett Andrew McDonald-góllal 1–0-ra győztek.

NHL
ALAPSZAKASZ

Boston Bruins
–Vancouver Canucks 3–1
Carolina Hurricanes–Winnipeg Jets 1–2
New York Rangers
–Colorado Avalanche 5–1
Florida Panthers
–Toronto Maple Leafs 4–1
Montreal Canadiens
–Calgary Flames 2–0
Washington Capitals–New York Islanders 0–1
Minnesota Wild
–Tampa Bay Lightning 2–1
St. Louis Blues–Ottawa Senators 4–5 – szétlövéssel
Phoenix Coyotes–Dallas Stars 1–3

 

Legfrissebb hírek

NHL: Brad Marchand 1000. pontja, kiütéssel nyert a Stars

Amerikai sportok
9 órája

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
Tegnap, 7:17

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
2025.11.12. 07:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21
Ezek is érdekelhetik