NHL: a Boston szétlövésben kikapott, de vezeti a ligát

Vágólapra másolva!
2014.03.25. 07:02
null
A Canadiens ellen bukott a Bruins (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Boston Bruins hazai pályán szétlövésben vereséget szenvedett a Montreal Canadienstől, de ennek ellenére 104 ponttal vezeti ligát.

 

A Montreal szétlövés után nyert a Boston ellen az NHL hétfői játéknapján, és ezzel megszakadt a Bruins 12 győzelemből álló sorozata.

A nem éppen eseménydús mérkőzésen a Canadiens az orosz Alekszej Jemelin emberelőnyös góljával szerezte meg a vezetést az első harmad 7. percében. Ezt követően nagyon sokáig nem rezdült egyik háló sem, majd három és fél perccel a meccs vége előtt Patrice Bergeron ugyancsak emberelőnyben hosszabbításra mentette a meccset a Bruins számára..

Miután pedig a ráadás sem döntött, jöhetett a szétlövés, mely során csak Alex Galchenyuk talált a kapuba, az ő góljával pedig nyert a Montreal. A Boston nagy sorozata (amely jelenleg a leghosszabb volt az NHL-ben) tehát megtört, de 104 ponttal még így is élen áll a ligában. A második a Nyugati főcsoportot 103 ponttal vezető St. Louis.

A Boston és a St. Louis Blues után harmadikként a San Jose Sharks jutott be az április közepén kezdődő rájátszásba, miután egy pontot érően szétlövésben kikapott Calgaryban.

Ugyancsak szétlövésben nyert a Tampa Bay vendégeként az Ottawa, míg a New York Rangers hosszabbításban verte meg a Phoenixet.

NHL
ALAPSZAKASZ

New York Rangers
–Phoenix Coyotes 4–3 – hosszabbítás után
Philadelphia Flyers–Los Angeles Kings 2–3
Boston Bruins–Montreal Canadiens 1–2 – szétlövéssel
Tampa Bay Lightning–Ottawa Senators 3–4 – szétlövéssel
Dallas Stars
–Winnipeg Jets 2–1
Calgary Flames
–San Jose Sharks 2–1 – szétlövéssel

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
23 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
Tegnap, 7:56

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
2026.02.05. 08:14

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik