NHL: szétlövéses sikere után a liga élén a St. Louis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 06:49
null
Alexander Steent ennél az akciónál megállította a Minnesota védelme, a szétlövésben azonban ő is betalált (Fotó: Action Images)
Szétlövéssel 3–2-re nyert a Minnesota Wild vendégeként a St. Louis Blues az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján. A St. Louis ezzel sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg, és 64 meccsen szerzett 94 pontjával jelenleg ligaelső.

 

T. J. Oshie előnyből szerzett vezetést a vendégeknek St. Paulban, majd Carlo Colaiacovo még az első harmadban növelte az előnyt, ám Jason Pominville és Matt Mouslon révén egyenlített a Wild a második harmad közepére. A találkozón végül a szétlövés döntött, T. J. Oshie, akárcsak az olimpián, ezúttal is remekül célzott, akárcsak Alexander Steen, így fontos két ponthoz jutott a Blues.

A St. Louis ötmeccses győzelmi sorozata sem rossz, de van ennél jobb is a ligában: a Los Angeles Kings már sorozatban hetedszer nyert az Edmonton Oilers elleni fellépésen. Jeff Carter két góllal és egy assziszttal volt a kaliforniaiak vezére, miközben a kanadai csapat egyik legjobbja úgy is Ben Scrivers volt, hogy négy gólt kapott, de védett 46 lövést.

A Boston Bruins Patrice Bergeron (2+1) vezetésével győzte le 5–2-re idegenben a Florida Pantherst, amelyen ezúttal Roberto Luongo sem tudott segíteni, hiába mutatott be 37 védést.

A Chicago Blackhawks Patrick Kane és Jonathan Toews góljával nyert a Buffalo Sabres ellen, míg a New York Rangers Chris Kreider duplájával és Brian Boyle győztes találatával, illetve Henrik Lundqvist shutoutjával tudta le 3–0-ra a Detroit Red Wings elleni hazai fellépést.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Detroit Red Wings 3–0
Florida Panthers–Boston Bruins 2–5
Buffalo Sabres–Chicago Blackhawks 1–2
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 2–4
Minnesota Wild–St. Louis Blues 2–3 – szétlövéssel

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
9 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik