NHL: a hetedik meccs dönt a Rangers-Flyers párharcban

2014.04.30. 06:47
null
Wayne Simmonds mesterhármassal segítette a Flyerst (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a Philadelphia Flyers 5–2-re legyőzte hazai pályán a New York Rangerst a Keleti főcsoport negyeddöntőjének hatodik összecsapásán, így a felek a maximumig húzzák a párharcot, és csak a New York-i hetedik meccs dönti el, melyik csapat lesz a Pittsburgh Penguins ellenfele a folytatásban.

Sorozatban a harmadik meccset nyerte meg a hazai csapat a párharcban, ráadásul a Philadelphia ezúttal meglehetősen korán megalapozta a győzelmét, hiszen a második harmad végén már 4–0-ra vezetett. Wayne Simmonds három gólt vállalt az ötből – kettőt emberelőnyből –, így nem meglepetés, hogy ő lett a meccs embere.

„Nem akarunk még hazamenni" – mondta Simmonds a mérkőzés után.

„Nincs mit elemezni ezen, már a hetedik meccs jár a fejünkben" – bökte oda a riporternek a találkozó után Henrik Lundqvist, a Rangers kapusa, aki 23 lövésből 19-et hárított. Egyet alszik, aztán csütörtökre virradóra hazai pályán javíthat.

NHL, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, HATODIK MÉRKŐZÉS
Philadelphia Flyers–New York Rangers 5–2
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01