NBA: a Spurs három negyed alatt lerendezte az OKC-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.30. 06:45
A San Antonio Spurs 117–89-re nyert hazai pályán az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének 5. mérkőzésén, így 3–2-re vezet a párharcban, és csak egy győzelemre van a nagydöntőtől.

A Thunder az első negyed végéhez közeledve még 30–24-re vezetett, ám a Spurs még ebben a játékrészben kiegyenlített, majd fokozatosan elhúzott ellenfelétől. A texasi csapat akkora előnyre tett szert, hogy Gregg Popovich edző az utolsó negyedben már pihentethette kulcsjátékosait. A hatodik mérkőzést Oklahomában rendezik, magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

A mérkőzésről bővebben itt olvashatnak.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 117–89
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a San Antonio javára.

Legfrissebb hírek

Megnyerte az NBA Keleti főcsoportját a Pistons, hosszabbítás döntött Jokicsék és Wembanyamáék csatájában

Amerikai sportok
13 órája

A bajnok Oklahoma a története egyik legnagyobb verését mérte a Lakersre az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.04.03. 08:06

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

Csillogtak az NBA klasszisai: Victor Wembanyama, LeBron James és SGA is nagyot alakított

Amerikai sportok
2026.03.31. 08:34

NBA: Embiid vezérletével fordított a Sixers, Spurs-henger Milwaukee-ban

Amerikai sportok
2026.03.29. 09:45

Brown vezérletével a Celtics megszakította a Thunder 12 meccses szériáját, Jokics történelmet írt

Amerikai sportok
2026.03.26. 09:25

NBA: a Pistons megállította a Lakerst, a Spurs már megnyerte a csoportját

Amerikai sportok
2026.03.24. 07:36

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
2026.03.22. 07:50
Ezek is érdekelhetik