NHL: a csatár besegített, így nem veszett kárba a 49 védés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 08:15
null
A calgaryi Jonas Hiller óriási formában védett, itt éppen Daniel Carcillo nem találja ellene a megoldást (Fotó: Reuters)
A Boston Bruins szétlövésben, a Calgary Flames hosszabbításban, az Arizona Coyotes pedig kiadós gólesőt követően győzött az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) szerdáról csütörtökre megrendezett játéknapján.

 

A Boston a 39–20-as kapura lövési mutató ellenére csak a szétlövésben tudta maga alá gyűrni a Detroitot, amelynek kapujában Jimmy Howard bravúrt bravúrra halmozott – a hosszabbításban is volt három kulcsfontosságú védése. A szétlövésben aztán nem bírt azzal a két bostonival, aki a rendes játékidőben is mattolta: David Krejcí és Reilly Smith találata győzelmet ért a gólszerzéssel egyelőre hadilábon álló, a megelőző három meccsét elbukó Bruinsnak.

Chicagóban még nagyobb volt az egyik fél fölénye, más kérdés, hogy a Blackhawks végül nem tudta győzelemre váltani az 50–18-as kapura lövési mutatót a Calgary ellen. Jonas Hiller 49 védése nem veszett kárba, mivel Mikael Backlund a hosszabbítás utolsó percében bevágta a vendégsikert jelentő gólt. A Flames egymás utáni második meccsét nyerte meg túlórában.

Az Arizona kapujában Mike Smith megint bizonytalankodott, de a hazaiak szerencséjére dán támadójuk, Mikkel Bödker tartja jó formáját, és NHL-karrierje első mesterhármasával ellensúlyozta a hátul jelentkező gondokat – vezérletével a Coyotes legyőzte a szezont rosszul kezdő Edmontont. A hazaiaknál Smith kapussal együtt 13 játékos iratkozott fel a pontszerzők közé.

NHL, ALAPSZAKASZ
Chicago Blackhawks–Calgary Flames 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1) – hosszabbítás után
Detroit Red Wings–Boston Bruins 2–3 (1–1, 0–1, 1–0, 0–1) – szétlövés után
Arizona Coyotes–Edmonton Oilers 7–4 (2–2, 2–0, 3–2)

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik