NHL: gólzápor NY-ban, négyes győzelmi szériában az Oilers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.28. 08:27
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hétfői játéknapján a Rangers kilencgólos mérkőzésen nyert a Wild ellen, az Edmonton 3–0-ra verte a Montrealt, ezzel sorozatban negyedik győzelmét aratta.

A New York Rangers a Minnesota Wildot fogadta. A hazaiak elképesztően keményen játszottak, több sportszerűtlen ütésük következtében két játékost, John Moore-t és Chris Kreidert is kiállítottak a mérkőzésen. Az első harmadban nem született gól, a másodikban azonban többször is villant a Wild. Elsőként Nate Prosser volt eredményes, ezt követte Matt Cooke és Jason Pominville találata, amivel 3–0-ra elhúzott a vendégcsapat.

A harmadik harmadban aztán feltámadt a Rangers, és nem mindennapi öt gólt szerzett! Előbb Kevin Klein, majd Steve Nash ütött gólt, amire Jason Zucker válaszolt. 4–2 után jött a New York-i fordítás, Derick Brassard, Anthony Duclair góljával megvolt az egyenlítés, majd fél percre rá Mats Zuccarello révén megszületett a győztes találat is.

Két remek formában lévő gárda találkozott a Montreal edmontoni vendégjátékán.
A Canadiensnek meglepetésre azonban esélye sem volt, 3–0-ra simán kikapott. Az Oilers góljait Benoit Pouliot, Nail Yakupov és Taylor Hall ütötte, utóbbi már üres kapuba talált be. Győzelmével az Edmonton sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Minnesota Wild 5–4
Edmonton Oilers–Montreal Canadiens 3–0

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
27 perce

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
23 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik