NHL: nullázott a Rangers és az Anaheim

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.20. 06:42
null
Henrik Lundqvist (Rangers) Patrick Marleau (San Jose) lövését is hárítani tudta (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában a New York Rangers és az Anaheim Ducks is úgy nyert otthon, hogy ellenfelének – a San Jose Sharksnak, valamint a St. Louis Blues-nak – gólt sem engedélyezett.



A címvédő Kings sorozatban a negyedik győzelmét aratta, amihez elég volt mindössze 16 kapura lövés, illetve az abból szerzett két gól. Mindeközben a vesztes Minnesota Wild 41 alkalommal tüzelt, a hazaiak kétszeres Stanley Kupa-győztes kapusa, Jonathan Quick azonban negyven alkalommal hárítani tudott.

Gól nélküli első harmadot követően a 34. percben indult be a Rangers gólvágó gépezete, kapusa, Henrik Lundqvist pedig 33 lövést hárítva kapott gól nélkül hozta le a találkozót. Rick Nash (Rangers) idénybeli hetedik gólját szerezte.

A Winnipeg vezető találatára néggyel felelt a Calgary, ebből hármat a második felvonás közepén hat és fél perc alatt hozott össze.

Zsinórban ötödik győzelmét aratta az Anaheim, amely kapott gól nélküli győzött a St. Louis Blues ellen. A dán Frederik Andersen pályafutása első NHL-s shutoutját hozta le – ehhez 28 lövést kellett védenie –, míg a Ducks két fórgólját Sami Vatanen szerezte.

NHL
ALAPSZAKASZ

Los Angeles Kings–Minnesota Wild 2–1
New York Rangers–San Jose Sharks 4–0
Winnipeg Jets–Calgary Flames 1–4
Anaheim Ducks–St. Louis Blues 3–0

Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
12 órája

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
Tegnap, 7:59

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
2026.11.06. 09:48

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
2026.11.05. 08:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16