NHL: a Rangers megnyerte a meccset, de aztán mégsem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.16. 07:04
null
A Penguins elvesztett meccset tudott megnyerni (Fotó: Reuters)
Egészen különös végjátékban győzött a Pittsburgh Penguins jégkorongcsapata az NHL alapszakaszában a New York Rangers ellen 3–2-re: a szétlövés során úgy tűnt, Dan Boyle betalált a Pittsburgh kapujába, ezzel a Rangers nyer – videózás után azonban kiderült, Boyle a lövés után másodszor is beleért a korongba, így a gólt nem adták meg, Brandon Sutter pedig a Penguinsnek szerezte meg a győzelmet.

A két csapat már az öltözőben volt, amikor a videobírók meghozták a döntést Boyle góljának érvénytelenítéséről, így a folytatásról. Brandon Sutter betalált, Marc-André Fleury pedig kifogta Rick Nash lövését – a végén a meccset már egyszer elveszítő Penguins ünnepelhetett.

„Sosem láttam még ilyet. A legtöbb játékosom már levonult, úgy kellett visszarángatnunk őket a kispadra, hogy folytatjuk” – nyilatkozta Mike Johnston, a Penguins edzője a különös végjáték után.

„A srácok már elkezdtek levetkőzni, a botokat kezdték elpakolni, közben a gól nem volt érvényes. Jó döntést hoztak a játékvezetők” – ismerte el sportszerűen a New York Rangers edzője, Alain Vigneault.

„Megpróbáltam berakni a pakkot a kapufa és a korcsolyája közé. Én még nem láttam a visszajátszást, nem tudom, mi történt és miért nem adták meg a gólt. Mindenesetre gyorsan bánat lett az örömből” – így Boyle.

A címvédő Kings az Anaheim Duckst fogadta, és hosszabbítás után otthon is tartotta a két pontot.
Az első harmadban nem született gól, a másodikban aztán az Anaheim Emerson Etem révén megszerezte a vezetést, erre Tyler Tiffoli válaszolt emberhátrányos góljával. Tiffoli ebben a szezonban már negyedik emberhátrányos találatát szerezte, amellyel vezeti a ligát. Két percre rá Ryan Kesler ütötte a vendégek második gólját. A harmadik játékrészben aztán a szlovén klasszis, Anze Kopitar egyenlített, a rendes játékidőben már nem is változott az állás, 2–2 után jöhetett a hosszabbítás. A döntő találat a ráadás utolsó perceiben született, Jarret Stoll talált be, így a Kings végül 3–2-es győzelmet aratott.

A St. Louis magabiztosan, 4–1-re nyert a Capitals ellen, és ezzel legutóbbi tizenegy mérkőzéséből tízet behúzott. Az első húsz percben egy gól esett, az a hazaiak támadójához, Jori Lehterához fűződik. A második harmadban Joeal Ward révén egyenlített a fővárosi csapat, a Blues erre viszont három találattal válaszolt. A második, és egyben győztes gólt Jaden Schwartz ütötte, majd az utolsó harmadban David Backes és Patrik Berglund is eredményes volt. A St. Louis kapusa, Brian Elliott 24 lövést hárított.

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 2–1
Dallas Stars–Minnesota Wild 1–2
Los Angeles Kings–Anaheim Ducks 3–2 – hosszabbítás után
Buffalo Sabres–Toronto Maple Leafs 6–2
Columbus Blue Jackets–San Jose Sharks 2–1
Montreal Canadiens–Philadelphia Flyers 6–3
Nashville Predators–Winnipeg Jets 2–1
New Jersey Devils–Colorado Avalanche 2–3
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 3–2 – szétlövéssel
Tampa Bay Lightning–New York Islanders 5–2
St. Louis Blues–Washington Capitals 4–1
Calgary Flames–Ottawa Senators 4–2

Legfrissebb hírek

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
24 perce

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
23 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik