NHL: vádemelés testi sértés miatt a kétszeres bajnok ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 09:14
Vádat emelnek a kétszeres Stanley-kupa-győztes Vjacseszlav Vojnov orosz jégkorongos ellen feleségének bántalmazása miatt. A hátvéd kilenc év börtönt is kaphat.

Az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Los Angeles Kings sztárját október 20-án vették őrizetbe, miután súlyos fej- és nyaksérüléssel kórházba vitte párját. A 24 esztendős Vojnov azóta nem játszhatott, nem edzhetett klubjával, de hat évre szóló, 25 millió dolláros fizetésének időarányos részét megkapja.

A játékos jogi képviselője védence ártatlanságát hangoztatja. Elmondása szerint Vojnov nem ütötte meg feleségét, nem kellett volna őrizetbe venni, és úgy véli, a nő gyenge angoltudása miatt hihette a rendőrség, hogy bántalmazás történt.

Ha a 2012-ben és idén Stanley-kupa-nyertes, a szocsi olimpián is szereplő hokist bűnösnek találják, kilenc év börtönt is kaphat és kiutasíthatják az országból.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
8 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik