NHL: a több edzőtől sem lett jobb a New Jersey Devils

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.28. 07:29
null
Derek Stepan mesterhármast lőtt a Devils ellen (Fotó: Reuters, archív)
Nem sikerült jól a Lou Lamoriello, Scott Stevens, Adam Oates trió bemutatkozása a New Jersey kispadja mögött, a Devils 3–1-es vereséget szenvedett a New York Rangerstől, amely 1974 és 1975 évfordulója óta először nyolc meccset nyert zsinórban az NHL-ben. A Devils csapatkapitánya, Scott Gomez 1000. meccse a ligában vereséggel zárult, míg a Rangersben 600-ig jutó Henrik Lundqvist kapus győzelemmel ünnepelt. Kikapott a két főcsoportelső, a keleti éllovas Pittsburghöt Washingtonban nullázták le, a Nyugati listavezető Anaheim Arizonában szétlövéssel maradt alul.

„Érdekes volt, figyeltem, hallgattam, láttam, mi történik, mennyiben más az új felállás, mint az eddigi – mondta a klubigazgató Lamoriello, aki a szezon végéig az új edzőpáros mellett, harmadik tagként irányítja a csapatot. – Nagyszerűen alakul át a csapat, élt a kispad, ahelyett, hogy lelombozódott volna. Huszonnégy órán belül több változás történt, tudtuk, hogy nem megy minden simán. A lényeg, hogy amit láttam, arra lehet építeni."

A Rangers még túl nagy falat a Devils számára, ezen az estén maga Derek Stepan is az volt, az amerikai mesterhármasával szinte egymaga intézte el a riválist. Betalált emberelőnyből, emberhátrányból és üres kapuba is.

„Nem játszottunk tökéletesen, de megnyertük a meccset" – összegzett röviden Stepan.

Washingtonban Branden Holtby kapus 31 védéssel őrizte meg kapuját a góltól a Pittsburgh ellen, a Capitals 2012 januárja óta először győzte le a Penguinst, amely azóta a két csapat kilenc összecsapását nyerte meg.

NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–New York Islanders 4–3 (0–1 0–2 3–0 0–0 1–0) – szétlövéssel
Columbus Blue Jackets–Boston Bruins 6–2 (1–1 4–1 1–0)
Minnesota Wild–Winnipeg Jets 3–4 (1–0 0–1 2–2 0–1) – hosszabbítás után
New York Rangers–New Jersey Devils 3–1 (1–0 1–1 1–0)
Ottawa Senators–Detroit Red Wings 2–3 (1–1 1–0 0–1 0–1) – hosszabbítás után
Tampa Bay Lightning–Carolina Hurricanes 2–1 (1–0 0–0 1–1)
Pittsburgh Penguins–Washington Capitals 0–3 (0–1 0–0 0–2)
Nashville Predators–Philadelphia Flyers 4–1 (1–0 2–1 1–0)
Arizona Coyotes–Anaheim Ducks 2–1 (1–1 0–0 0–0 0–0 1–0) – szétlövéssel
St. Louis Blues–Dallas Stars 3–4 (2–2 0–2 1–0)
Colorado Avalanche–Chicago Blackhawks 2–5 (2–2 0–1 0–2)
Calgary Flames–Edmonton Oilers 4–1 (3–0 0–0 1–1)
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 3–1 (1–1 1–0 1–0)

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01