NHL: a Washington, a Nashville és a Vancouver is egyenlített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 07:14
null
A kék mezes Vancouver és a fehérben játszó Calgary csatáját egy kis bunyó is „színesítette” (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának pénteki meccsein egy kivétellel egyenlíteni tudtak azok a csapatok, amelyek a négy győzelemig tartó párharcok első felvonását elveszítették.

Megkezdődött a második kör az NHL főcsoport-negyeddöntőjében, és a pénteki párharcokban csak a Montreal volt képes másodszor is győzni. Igaz, a 4–3-ra megnyert első meccshez hasonlóan a Canadiensnek ezúttal sem volt könnyű dolga otthon az Ottawa ellen. Az első harmadban ugyanis a Senators szerzett vezetést, majd fordítottak ugyan a hazaiak, de erre még a vendégeknek is volt válaszuk. A mérkőzést végül Alex Galchenyuk gólja döntötte el a ráadásban.

A Washington az első kör sima, 4–1-es veresége után ezúttal nagyon kiélezett meccset vívott, ugyancsak hazai pályán a New York Islandersszel. A vendégek 1–0-ra és 2–1-re is vezettek, de a Capitals a két asszisztot és egy gólt jegyző Nicklas Bäckstöm vezérletével 4–3-ra győzött.

Sokkal simább találkozón nyert a Nashville és a Vancouver. A Predators annak köszönhette 6–2-es sikerét a Chicago Blackhawks ellen, hogy a harmadik harmadban három gólt is lőtt, miközben egyet sem kapott. A meccs legjobbja a kétgólos Craig Smith volt, aki két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a hazai diadalhoz.

A Canucks gyorsan eldöntötte a Flames elleni meccset, ugyanis már az első harmadban 2–0-ra vezetett, végül pedig 4–1-re győzött.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉSEK

KELETI FŐCSOPORT

Montreal Canadiens–
Ottawa Senators 3–2 – hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0
Washington Capitals–
New York Islanders 4–3
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT
Nashville Predators
–Chicago Blackhawks 6–2
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Vancouver Canucks
–Calgary Flames 4–1
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik