NHL: gödörben a Tampa Bay, kapaszkodik a Montreal

Vágólapra másolva!
2015.05.10. 07:17
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság rájátszásában a Montreal Canadiens hazai környezetben minimális különbséggel nyert a Tampa Bay Lightning ellen, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban feljött ellenfelére. Pedig a Tampa Bay már 3–0-ra is elhúzott – két montreali sikerrel kezdett –, de legutóbb pályaválasztóként futott bele egy 6–2-es vereségbe, így nem tudta lezárni a versenyfutást. Miként most sem.

A 10. percben szereztek vezetést a montrealiak, a Tampa Baynek az 50. percben jött össze az egyenlítés. A döntő szót Pierre-Alexandre Parenteau mondta ki – először volt eredményes a rájátszásban –, az 56. percben: gólja a kapusvasról pattant be. A hajrában másfél percre a vendégek levitték a kapusukat, de másodjára már nem tudtak egyenlíteni. Ben Bishop 29 lövésből 27-t hárított, montreali kollégája, Carey Price még ennél is hatékonyabbnak bizonyult: 25 lövésből 24-t megfogott.

„Összesítésben három nullára vezettünk, és ők még mindig itt vannak – nyilatkozta Steven Stamkos, a Tampa Bay csapatkapitánya. – Az első körben a Montreal is ment már három nullára az Ottawa ellen, aztán mégis a hatodik meccs döntött. Remélem, ha már így alakult, akkor most már mi csináljuk meg ellenük ugyanezt. Legközelebb hazai jégen játszunk, ahol legutóbb hat kettőre kikaptunk, ami elfogadhatatlan. Szerintem azon a meccsen továbbjutunk.”

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
5. MÉRKŐZÉS
Montreal Canadiens
–Tampa Bay Lightning 2–1 (1–0, 0–0, 1–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Tampa Bay javára

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
16 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik