NHL: sorozatban harmadszor is főcsoportdöntő? Úgy néz ki

Vágólapra másolva!
2015.05.06. 06:51
null
Patrick Kane góljával a Chicago a Minnesota elleni párharc harmadik meccsét is megnyerte (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportja elődöntőjének harmadik mérkőzésén a Chicago Blackhawks 1–0-s győzelmet aratott a Minnesota Wild otthonában, ezzel 3–0-s előnyre tett szert az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A Calgary hosszabbítás után múlta felül az Anaheimet, így szépített.

 

A 2013-as bajnok Chicago sorozatban harmadszor juthat be a Nyugati konferencia döntőjébe, ha a következő négy összecsapásából egyet megnyer a Minnesota ellen. A Blackhawks magyar idő szerint szerda hajnalban 1–0-ra győzött a Wild vendégeként, a győztes gólt az első harmadban Patrick Kane szerezte, aki az alapszakasz hajráját kulcscsonttörés miatt kihagyta, ám a rájátszásban visszatért, és hat találatával, valamint öt asszisztjával csapata legeredményesebb játékosának számít.

A Calgary és az Anaheim eseménydúsabb mérkőzést játszott egymással, végül a Flames örülhetett, amely húsz másodperccel a rendes játékidő letelte előtt Johnny Gaudreau emberelőnyös találatával harcolta ki a ráadást.

A Ducksban Ryan Getzlaf és Simon Despres is két-két gólpasszt osztott ki, ám a meccset a hosszabbítás ötödik percében Mikael Backlund döntötte el, aki történetesen a Calgary játékosa.

Az Anaheim a mostani idényben először kapott ki a playoffban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, NYUGATI FŐCSOPORT
Minnesota Wild–Chicago Blackhawks 0–1
(0–1, 0–0, 0–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Chicago javára

Calgary Flames–Anaheim Ducks 4–3 (1–2, 1–1, 1–0, 1–0) – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az Anaheim javára

Legfrissebb hírek

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
Tegnap, 8:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik