NBA: Kobe Bryant európai élcsapatban? A Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.01. 18:07
null
Kobe Bryantnek szerződést ajánlott a Barcelona kosárlabdacsapata, de az ikon elutasította (Fotó: AFP)
Meglepő hír látott napvilágot, mely szerint Kobe Bryantet, az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers 37 esztendős legendáját a Barcelona, Európa egyik legsikeresebb kosárlabdacsapata megpróbálta szerződtetni.

 

Mint azt a Mundo Deportivo írja, a Barcelona tavaly nyáron konkrét ajánlatot tett a Lakers ikonjának, ám Bryant udvariasan elutasította a lehetőséget.

A kontraktus szerint a kosaras csak az Euroliga-küzdelmeken lépett volna pályára a katalánok színeiben.

A Barcelona vezetői elmondták, Bryant megemlítette nekik, hogy szívesen fejezné a karrierjét a spanyol klubnál, egykori csapattársával, Pau Gasollal karöltve.

A 37 éves, ötszörös NBA-bajnok azért utasította vissza a katalánok szerződésajánlatát, mert úgy látta, teste nem bírná ki sérülés nélkül az igencsak megterhelő Euroligát.

Kobe Bryant 2015 novemberében jelentette be, hogy húsz év játék után befejezi NBA-s pályafutását. Akkor azt mondta, az üzleti világban szeretne elhelyezkedni, ám többen is tudni vélik, hogy a Barcelona nem tett le Bryant szerződtetéséről, a jövőben ismét megkeresheti a Lakers ikonját.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
13 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16