Fordult a kocka, a Cleveland lemosta a pályáról a címvédőt

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 08:28
null
LeBron James remekelt, a Cleveland szépített a Golden State ellen a nagydöntőben (Fotó: Reuters)
Nagyot fordult a világ az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjének második és harmadik meccse között: ezúttal a Warriors játszott gyengén, míg a Cleveland parádézott, és harminc ponttal verte meg a címvédőt.

Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 120–90

Hatalmas különbség. Egyrészt a két csapat között is óriási volt a szakadék, másrészt az előző két meccshez képest is rendkívül nagy változás állt be. A Cavs az első percektől kezdve irányított, nagyon hamar tíz pont körüli előnyt épített ki, és ez alá az egész mérkőzésen csak pillanatokra engedte be a Warriorst. Kyrie Irving az első negyedben beszórt tizenhat pontot, harminc ponttal és nyolc gólpasszal zárt – mellette LeBron James (32 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz), J. R. Smith és Tristan Thompson is rendkívül jó estét produkált. Nemcsak a támadójáték, hanem a védekezés is megváltozott, Kevin Love hiányában Richard Jefferson került be a kezdőbe, s ez a szerkezet nagyon jól működött, így végig kézben tartotta a találkozót a hazai alakulat.

Nem vette komolyan a GSW. Gyenge támadásokkal, erőtlen védekezéssel nyitott a címvédő, és ezen később is csak időszakokra tudott javítani. Draymond Greent nagyon megfogta a Cavs, Klay Thompson és Steph Curry csak egy-egy periódusra tudott fellépni. 17 támadópattanót engedtek a hazaiaknak, ami borzasztóan sok, emellett a 9/33 tripla és a 18 eladott labda is mutatja, hogy nagyon gyengén játszottak. Ugyan a második negyedben felzárkóztak még látótávolságon belülre, a fordulás után ismét ellépett a Cavs. Ennél mindenképpen több kell Steve Kerr csapatától két nap múlva, főleg akaratban…

A Cavaliers legjobb dobói: James 32/3, Irving 30/9, Smith 20/15
A Warriors legjobb dobói: Curry 19/9, Barnes 18/6, Iguodala 11/3

NBA, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 120–90 (33–16, 18–27, 38–26, 31–21)

A döntő állása: 2–1 a Warriors javára.

 

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2 órája

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
4 órája

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39
Ezek is érdekelhetik