NBA: most LeBron James ágyékát vette célba, bűnhődhet – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 11:09
Eltiltás miatt kihagyja az észak-amerikai bajnokság (NBA) nagydöntőjének ötödik mérkőzését Draymond Green, a címvédő Golden State Warriors kosarasa.

Az oaklandi játékos pénteken a negyedik meccs hajrájában összeakaszkodott a clevelandi LeBron Jamesszel, és ellenfele ágyéka felé ütött. Előzőleg mindketten a földre kerültek, majd a Cavaliers sztárja átlépett Green felett, ami kosaras berkekben nagy sértésnek számít.

A 26 éves erőcsatár büntetésében nagy szerepet játszhatott, hogy visszaesőnek számít: a nyugati finálé harmadik találkozóján ágyékon rúgta az oklahomai Steven Adamset, amit 25 ezer dolláros bírsággal megúszott. A rájátszás első körében a houstoni Michael Beasleyt lökte a parkettre.

A döntő ötödik felvonása magyar idő szerint kedden hajnali 3 órától kezdődik Oaklandben. Ha az alapszakaszban 73–9-es győzelmi mérlegével NBA-csúcsot döntő Golden State megnyeri azt a meccset, akkor a hetedik csapat lehet a liga történetében, amelyik megvédi a címét.

Legfrissebb hírek

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NBA: LeBron volt a Lakers hőse a Suns ellen; 48 pont is kevés volt Currytől

Kosárlabda
2025.12.15. 07:57

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24

NHL: hiába az Oilers feltámadása, a hosszabbításban a Sabres örülhetett

Amerikai sportok
2025.12.10. 08:42

NBA: Doncic és LeBron együtt 60 pontot szórt; Jokics sem tétlenkedett

Amerikai sportok
2025.12.08. 08:28

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 07:38

Nyert a Warriors otthonában, és továbbra is hasít a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:57
Ezek is érdekelhetik