NHL: 0–5 helyett 1–4, szépített a San Jose a fináléban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.05. 06:07
null
Közel állt a Pittsburgh a 3–0-hoz, de a San Jose fordított hosszabbításban (Fotó: Reuters)
Eddig még egyetlen NHL-csapat sem kapott ki ötször hosszabbításban ugyanabban a rájátszásban, és a San Jose a Pittsburgh elleni finálé harmadik mérkőzésén elkerülte, hogy vele történjen meg elsőként. Az idei playoff ráadásaiban eddig 0–4-gyel álló Sharks a rendes játékidőben kétszer egyenlített, majd a hosszabbítás 13. percében a finn Joonas Donskoi góljával győzött, s 2–1-re szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Az NHL-döntő kaliforniai folytatása több szempontból is eltért az első két, Pittsburghben megrendezett találkozótól: először lőtt mindkét csapat gólt ugyanabban a harmadban, először talált be egy csapat két egymást követő periódusban (előbb a Penguins, majd a Sharks is képes volt rá), és először nyert a San Jose.

A 25 éves klub első hazai nagydöntős meccsén korán hátrányba került, mert bár Joel Ward kiállítása után kivédekezte az emberhátrányt, Martin Jones kapus rövid bizonytalansága után gólt kapott, Ben Lovejoy a kék vonalról talált a kapuba, a pakk Roman Polákon megpattanva csapta be a kapust. Négy perccel később egyenlített a Sharks, a nagydöntőnek nulla playoff-góllal nekivágó Justin Braun egymás után a második meccsén talált be.

A Tomás Hertlt sérülés miatt nélkülöző San Jose a második harmadban nagy nyomás alá helyezte a Penguinst, Matt Murray kapusnak sokkal sűrűbben kellett játékba avatkoznia, mint az első két meccsen. Aztán a harmad utolsó percében Patric Hornqvist túrt bele Lovejoy lövésébe, és megint a vendégek vezettek – mint eddig mindig a párharc során.

A harmadik harmad első felében Nick Bonino négyperces kiállítást kapott Joe Thornton arcon csapásáért, ami vízválasztónak bizonyult. A Pittsburgh kis híján kivédekezte a fórt, ami nagy lélektani lökést jelenthetett volna, de néhány másodperc volt hátra belőle, amikor Sidney Crosby és Kris Letang biztonsági játék helyett a merész akciót indított a hazai harmadban, elvesztette a korongot, a Sharks létszámfölényben támadott, és a St. Louis elleni főcsoportfinálét eldöntő Joel Ward egy másodperccel az emberelőny lejárta előtt Murray kapujába lőtt.

A hátralévő 11 percben a Sharks, a túlórában a Penguins játszott fölényben. A San Jose eddig mind a négy, hosszabbításos meccsét elvesztette a playoffban, s az első lehetett volna, amely egy rájátszásban öt túlórát bukik el. Ettől a csúfságtól a finn Joonas Donskoi gólja mentette meg a kaliforniai klubot, amely magyar idő szerint kedd hajnalban a túlélés helyett az egyenlítésért játszik.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins 3–2
(1–1, 0–1, 1–0, 1–0) – hosszabbítás után
G: Braun (9:34, Thornton, Vlasic), Ward (48:48 – emberelőny, Donskoi, Thornton), Donskoi (72:18, Tierney), ill. Lovejoy (5:29), Hornqvist (39:07, Lovejoy, Määtä)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartópárharc állása: 1–2

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
DÖNTŐ
PITTSBURGH PENGUINS–SAN JOSE SHARKS, AZ ÁLLÁS: 2–1
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks3–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–1 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins3–2 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguinsjúnius 7., 2.00
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharksjúnius 10., 2.00
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguinsjúnius 13., 2.00 (ha szükséges)
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharksjúnius 16., 2.00 (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
Tegnap, 9:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik