NHL: jövőre Las Vegasnak is lesz csapata – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2016.06.15. 06:42
Las Vegas jelentkezését fogadta el az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) igazgatótanácsa.

A liga vezetőtestülete hivatalosan június 22-én, az éppen Las Vegasban rendezendő díjátadó gálát megelőzően határoz a létszámbővítésről, de az AP amerikai hírügynökségnek az igazgatótanács két – névtelenséget kérő – tagja is megerősítette kedden, hogy már megszületett a döntés.

A Las Vegas-i illetőségű milliárdos, Bill Foley a hírek szerint 500 millió dollárt fizet az NHL-nek, amiért felveszik a csapatot, és garantálja, hogy idényenként legalább 13 ezer bérletesük lesz.

A liga korábban elismerte, hogy az elmúlt években számos helyről érdeklődtek a csatlakozás iránt, de Las Vegas mellett csak Quebec City adott be hivatalos kérelmet.

A létszámemelés leghamarabb a 2017–2018-as idénytől valósulhat meg. Az NHL-ben jelenleg 30 klub működik, ebből 16 a keleti, 14 pedig a nyugati főcsoportban játszik.

A számos profi bokszgálának otthont adó Las Vegasnak egyelőre nincs csapata a négy nagy tengerentúli csapatbajnokságban (NHL, NBA, NFL, MLB).

Legfrissebb hírek

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
Tegnap, 8:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51

NHL: sima montreali siker a Buffalo ellen; már nem vezet a Golden Knights

Amerikai sportok
2026.05.11. 08:36

NHL: dupla söpréssel döntős keleten a Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.10. 09:45

NHL: simán egyenlített a Montreal; Marner vezérletével előnyben a Vegas

Amerikai sportok
2026.05.09. 10:20
Ezek is érdekelhetik