Játékossors: harmadszor is újrakezdi az amerikai klasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.18. 16:08
null
Mexikóban kezdi újra Landon Donovan
A történelem legjobb amerikai labdarúgója ismét visszatért: a 35 éves Landon Donovan most éppen a mexikói bajnokság záró szakaszára ugrik be a Club León együtteséhez.

 

A fantasztikus tehetségű, de talányos lelkületű 157-szeres válogatott támadó 2012 telén egyszer már eltűnt a világ elől (később Kambodzsában látták utcagyerekekkel futballozni), majd 2013-ban visszatért a Los Angeles Galaxyhez, amellyel négyszer is megnyerte az amerikai ligát, az MLS-t, a korábban, még a San Jose Earthquakes színeiben szerzett másik két trófea mellé. 2014-ben ismét elbúcsúzott, de 2016 őszén megint pályára lépett a Galaxyben, kilenc, nem különösebben emlékezetes mérkőzés után ellenben újra szögre akasztotta a futballcipőt, úgy tűnt, végleg.

Aztán múlt héten felbukkant Leónban, majd hétfőn be is mutatták, méghozzá hétezer szurkoló előtt, hatalmas csinnadrattával. „Játszani jöttem, győzni a meccseken és bajnokságot nyerni – jelentette ki spanyolul Donovan, a jelen lévők hatalmas örömére. – Teljes erőbedobással küzdeni fogok: az én koromban már háromnegyed gőzzel is kudarcot vallanék, de teljes szívemből akarom ezt, és így sikerülni fog. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam a mexikói bajnokságban, hiszen gyerekként, Kaliforniában is mexikói srácok közt futballoztam.”

Donovan még nem tudja, mikorra lesz olyan erőállapotban, hogy valós segítséget jelentsen, de egy biztos: ha képes megközelíteni régi formáját, és megmarad az évek során sokszor elveszített játékkedve, 35 évesen is sokat segíthet új klubjának.

Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
12 órája

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik