MLB: újabb szabályváltozással csökkentenék a játékidőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 15:16
Megint nekifut a játékidő-csökkentésnek Rob Manfred, az MLB komisszárja. A vezető ígéri, 2018-ban így-vagy úgy, de változtatni fog.

Amióta 2015. január 25-én hivatalba lépett Manfred, szinte árapályként változik egy átlagos MLB-bajnoki játékideje: az első idényben sikerült levinni három óra alá, a másodikban eltűnt a nyereség, a harmadikban történelmi rekordot döntve már 3 óra 5 perc lett az átlag, noha közben apró szabályváltoztatással már kihúztak olyan elemet a játékból, ami feleslegesen növelte a játékidőt: ez volt az „intentional walk”, amikor a dobó félve az aktuális ütő képességeitől, négy rossz dobással inkább továbbsétáltatja az ellenfelet – ezt már nem kell végigszínészkedni, csak szólni a bíróknak, és lehet folytatni a következő ütővel.

A játékidő mégis csak nő, úgyhogy a héten New Yorkban összegyűlnek a liga és a játékos-szakszervezet képviselői, hogy megtárgyalják az újabb szabálymódosítás-ötleteket. Ilyen lehet például, hogy korlátozzák a dobók és elkapók hosszas egyeztetéseinek számát, illetve, hogy a pályára kihelyezett órával mérjenek akár húsz másodperces limitet két dobás között.

A játékidő mégis csak nő, úgyhogy a héten New Yorkban összegyűlnek a liga és a játékos-szakszervezet képviselői, hogy megtárgyalják az újabb szabálymódosítás-ötleteket. Ilyen lehet például, hogy korlátozzák a dobók és elkapók hosszas egyeztetéseinek számát, illetve, hogy a pályára kihelyezett órával mérjenek akár húsz másodperces limitet két dobás között.

A játékvezetők két hét múlva találkoznak Arizonában, míg a csapattulajdonosok negyedéves megbeszélése február 1-jén lesz: utóbbiak jóváhagyása kell a szabályváltozáshoz, amit Manfred-komisszár egymaga is eldönthet, mégis kompromisszumra törekszik.

„Szeretnék inkább tárgyalni a játékosokkal – nyilatkozta Manfred. – Viszont, ha nem jutunk egyezségre, így-vagy úgy akkor is változtatnunk kell 2018-ban.”

Legfrissebb hírek

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
25 perce

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12

Északról érkeznek a Super Bowl-győztes Philadelphia legerősebb kihívói

Amerikai sportok
2025.09.02. 11:33

Baseball: sporttörténelmi szerződés, magyar tehetséget igazolt a San Diego Padres

Amerikai sportok
2025.08.25. 12:02

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31
Ezek is érdekelhetik