NFL: Marcus Peters ütőlap lesz, vagy marad Fekete Péter?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.02. 15:19
null
Elég volt Marcus Peters balhéiból
Az NFL-ben ugyan találni problémás játékosokat mindenütt, de Marcus Peters még hozzájuk képest is minősített eset. Mint korábban megírtuk, a Kansas City Chiefsnél megelégelték a védő balhéit és elcserélték Los Angelesbe. Lássuk, hogyan haragította magára korábbi csapatát!

A gyerekek rendre találnak valami kártyapaklit, amelynek lázas gyűjtésébe kezdenek, s addig cserélgetik a lapokat, amíg a kincsestárukat már nem tudják tovább bővíteni. A ritkább darabokért a fele királyságot fel kell áldozni, és vannak a tucatkártyák, amelyek a kutyának sem kellenek. Így ha az egyik gyerkőc mégis elkeseredetten próbálná rásózni a többiekre az elvileg legértékesebb lapot, ők is egyből gyanút fognának.

Így járt a Kansas City Chiefs NFL-csapata, amikor megpróbálta lepasszolni az egész liga egyik legjobb védőjátékosát, Marcus Peterst. A 2015-ös draft első körében kihalászott titán ugyanis hiába szerzett több labdát az elmúlt három évben, mint bárki, és hiába nyerte el az év legjobb újonc védőjének járó díjat, a pályán kívül annyi a gond vele, mint égen a csillag.

Kezdjük azzal, hogy hősünket már azelőtt kihajították egy csapatból, hogy az NFL-be érkezett volna. A Washington egyetem a 2014-es szezon közepén először egy oldalvonal menti hisztirohamért egy meccsre eltiltotta legnagyobb ígéretét, majd nem sokkal később úgy döntött, valójában azzal jár a legjobban, ha cakompakk megválik tőle.

Persze az amerikai futballban nemcsak a feddhetetlen úriemberek jutnak szóhoz, Peters pedig volt olyan tehetséges, hogy a Chiefs minden ökörsége ellenére már a draft első körében magához láncolta. Bár villámgyorsan posztja egyik legjobbja lett, és sorra szállította a szerzett labdák mellett az egyéni elismeréseket is, nem tudták megtanítani viselkedni. A 2017-es idényben tűrhetetlenné vált a helyzet: a világ legtermészetesebb módján üvöltözött az edzőivel, az egyik meccsen pedig a nézők közé hajította a bírók szabálytalanságot jelző sárga zászlóját, majd a meccs közepén dolga végezetten bevonult átöltözni. A tulajdonos Clark Huntnak az sem nyerte el a tetszését, hogy Peters a feketékkel szembeni rendőri diszkrimináció ellen sok játékostársához hasonlóan tüntetve nem állta végig az amerikai himnuszt.

Végül betelt a pohár, a csapat az elmúlt két hónapban azon ügyködött, hogy némi ellenérték fejében megváljon ászától. Hiába telefonálgattak azonban, csak három együttes lett volna hajlandó egyáltalán bármit is adni a problémahalmazt jelentő játékosért. Közülük végül az egy jövő évi második és egy idei negyedik körös draftlehetőséget ajánló Los Angeles Rams lett a befutó. A nyugati parti gárda adott két tucatkártyát egy szakadt, de ritka lapért – lássuk, meg tudják-e ragasztani!

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
Tegnap, 11:02

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
2026.02.03. 17:27

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

NFL: csereirányítóval sansztalan a Broncos a Super Bowlra a Patriots ellen?

Amerikai sportok
2026.01.24. 17:03

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

Újabb elképesztő feltámadást hozott a Bears, de hosszabbításban a Rams jutott az NFC döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2026.01.19. 04:49
Ezek is érdekelhetik