WNBA: harmadszor lett bajnok a Seattle Storm

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 08:59
null
A Seattle Storm harmadszor lett bajnok (Fotó: Twitter)
Története során harmadszor nyerte meg az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságot (WNBA) a  Seattle Storm csapata, mivel a finálé harmadik mérkőzésén is győzött a Washington Mystics ellen.

 

 

A Seattle a szezon előtt edzőváltáson esett át, Gary Kloppenburg helyére Dan Hughes került, akivel a csapat megnyerte az alapszakasz Nyugati főcsoportját, majd az elődöntőben 3:2-re felülmúlta a Phoenix Mercuryt.

Következhetett a döntő, amelynek első két, idegenbeli mérkőzésén 89–76-ra, illetve 75–73-ra győzött, így nem volt nehéz hazai környezetben begyűjtenie a mindent eldöntő harmadik sikert.

A 98–82-es diadalból Breanna Stewart 30, Natasha Howard 29 ponttal (utóbbi 14 lepattanót is leszedett), míg Sue Bird tíz ponttal és tíz asszisztal vette ki a részét.

„Stewie nagyon jó volt – mondta Dan Hughes az olimpiai és világbajnok Stewartról. – Isten megadta nekem a lehetőséget, hogy ilyen nagyszerű játékosokkal dolgozhassak, mindig hálás leszek érte.”

A Seattle korábban 2004-ben és 2010-ben volt WNBA-bajnok.

WNBA, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Seattle Storm–Washington Mystics 98–82
(20–16, 27–14, 22–23, 29–29)
A párharc végeredménye: 3:0 a Seattle Storm javára.

 

Legfrissebb hírek

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28

Juhász Dorka volt a Galatasaray legjobbja az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.15. 09:30

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.14. 19:42

Kosárlabda: egy évre kitiltották a játékvezetőt meglökő szurkolót

Kosárlabda
2026.01.09. 12:09
Ezek is érdekelhetik