NHL: kirúgták a háromszoros Stanley-kupa-győztes edzőt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 16:45
Menesztette a háromszoros Stanley-kupa-győztes Joel Quenneville vezetőedzőt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Chicago Blackhawks.

Az együttes szombaton sorozatban ötödik találkozóját vesztette el, mivel 5–3-ra kikapott Calgaryban, így a tizedik helyen áll a nyugati főcsoportban, míg a központi divízióban az utolsó előtti, hatodik pozíciót foglalja el. A klub a gyenge eredmények miatt küldte el kedden a 60 éves kanadai szakembert, aki 2008 óta vezette a csapatot, amellyel 2010-ben, 2013-ban és 2015-ben bajnoki címet ünnepelhetett. Összesen 297 meccsen dirigált a csapatnak.

Quenneville tíz teljes idényéből kilencszer rájátszásba jutott együttesével, a legutóbbi idényben azonban lemaradt róla.

Helyére Jeremy Collitont nevezték ki – aki az AHL-ben szereplő Blakckhawks farmcsapatától érkezett – 33 évesen a legfiatalabb tréner lett a ligában. Quenneville a második vezetőedző, akit menesztettek az elmúlt három napban: vasárnap a Los Angeles Kings köszönte meg John Stevens munkáját.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
16 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik