NHL: eltiltották a bírókat, de ez a Vegason már nem segít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 07:31
null
A San Jose győzelemmel kezdett a második körben
Az NHL a rájátszás második körére felfüggesztette azokat a játékvezetőket, akik a Vegas Golden Knights–San Jose Sharks párharc hetedik mérkőzését vezették. A liga szerint indokolatlanul osztottak ki egy nagybüntetést a Vegasnak – a Sharks az öt perc alatt négy gólt ütött, s hosszabbításban megnyerte a sorsdöntő összecsapást.

A játékvezetők úgy látták, Cody Eakin a harmadik harmad közepén a botjával szájon vágta Joe Pavelskit, aki ezután vérző arccal hagyta el a játékteret, és ötperces büntetést róttak ki a Vegasra, míg Eakinnek végleges cserével véget ért az estéje. A Sharks az öt perc alatt 0–3-ról fordított, és bár a Vegas egyenlített, hosszabbításban a kaliforniaiak jutottak tovább.

Az NHL játékvezetői testülete visszanézte az esetet, és kiderült, hogy Eakin Pavelski mellkasát lökte meg, a Sharks-játékos azután kezdett el vérezni, hogy Paul Stastnynak ütközve a jégre esett. Ez pedig csak kétperces büntetést ért volna, amely az első San José-i gólnál véget ér.

A hibázó bírókat eltiltották, de a Vegason ez már nem segít, legfeljebb azok a hangok erősödnek fel, amelyek szerint az ilyen eseteket vissza kellene nézni videóval…

Pavelski mindenesetre nem játszott a San Jose második körös nyitányán a Colorado ellen, de a Sharks nélküle is nyert 5–2-re úgy, hogy a második harmad közepén még a denveriek vezettek 2–1-re, ezután ugyanis jött négy gól, Joe Thorntontól, Kevin Labanctól, Brent Burnstől és üres kapuba Timo Meiertől.

Keleten a Carolina idegenbeli győzelemmel kezdett az Islanders ellen. Miután Robin Lehner és Petr Mrázek kapott gól nélkül lehozta a hatvan percet, előbbi négy perccel a hosszabbítás megkezdése után megadta magát Jordan Staalnak.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT

New York Islanders–Carolina Hurricanes 0–1 – hosszabbítás után

NYUGATI FŐCSOPORT
San Jose Sharks–Colorado Avalanche 5–2

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
4 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik